Olaf Scholz, „Németország fantomkancellárja”
Az új kormányfőt veszélyhelyzeti és külpolitikai tétlensége miatt is egyre többen támadják.
Az új kormányfőt veszélyhelyzeti és külpolitikai tétlensége miatt is egyre többen támadják.

Veszélybe kerülhet az idősek ellátása Németországban.

A támadó több embert megsebesített, majd végzett magával.

Az új német kormány politikájának egyik fő törekvése az, hogy Berlin maga mögött hagyja az atomerőművekből nyerhető energiát.

Kay-Achim Schönbach az ukrajnai válsággal kapcsolatos kijelentései miatt hagyja el posztját.

Dmitro Kulebának nem tetszett, hogy Berlin nem szállít fegyvert Ukrajnába.

Friedrich Merzet választották meg a Kereszténydemokrata Unió (CDU) élére.

A német védelmi miniszter kijelentette: egy teljes tábori kórházat küldenek a térségbe.

Közpénzek megcsapolása, plagizálások, elfelejtett vagyonbevallások a zöldek háza táján. (3. rész)

Az új német kormány a migráció ösztönzésével akarja kiegyenlíteni az alacsony születésszámot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.