Terhes nőt akart megerőszakolni a tartalékos katona, elítélték
A nyilvánosságot erkölcsi okokból, illetve az eljárásban részt vevő sértett védelméért zárták ki.
A nyilvánosságot erkölcsi okokból, illetve az eljárásban részt vevő sértett védelméért zárták ki.

A kislány hosszabb időn át vívódott, éjszakánként sokat sírt, végül augusztusban elmondta az édesanyjának, hogy mi történt vele.

Túl szigorúnak találta az illetékes bíró az eredeti ítéletet.

A bűncselekményeket leggyakrabban külföldi migránsok követik el.

Nyolc elkövetett bűncselekmény vádjával néz szembe a férfi, aki elrabolta.

Az eljáró londoni bíróság sorozatos nemi erőszak, emberrablás és több más rendkívül súlyos bűncselekmény miatt ítélte el az exrendőr David Carricket.

A börtön egyik rendszeres látogatója állítja, hogy a brazil focistára négy őr vigyáz, és egyszemélyes cellában töltheti a napjait.

A szabadlábra helyezés mellett ezután is számíthat a rendőrök szoros rendőri felügyeletére.

Úgy tűnik, a nemi erőszakkal vádolt brazil belenyugodott a sorsába. Már a börtön futballcsapatában is bemutatkozott.

A nemi erőszakkal vádolt futballista eddig három különböző történetet adott elő.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, mi volt a borítékban.

A rendőrség segítséget kér.

A háttérben meghúzódó tervek világosak, mégis tagadnak.

A jegesedés most is komoly veszélyt jelenthet.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

Éles fordulat rajzolódik ki a NATO kommunikációjában.

Sok egykor híres és fényes város tűnt el nyomtalanul.

The video put out by Ukraine's National Anti-Corruption Bureau reveals all.

Jelenleg a Repsol Venezuelai olajtartalékának értéke körülbelül 13 milliárd euróra taksálható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.