Párton belüli erőszak
Minden jel arra mutat, hogy a maguk által pártnak hívott, jobbikos bandaszerű képződményben bevett dolog a nemi erőszak kísérlete.
Minden jel arra mutat, hogy a maguk által pártnak hívott, jobbikos bandaszerű képződményben bevett dolog a nemi erőszak kísérlete.

Nagyon sok emberben csalódtam a Jobbikon belül – mondta Szilágyi György politikus a rendezvény előtt.

A párt belső viszonyait jól ismerő Apáti István szerint Szilágyi Györgyék szivárogtattak a Jobbik szexbotránya kapcsán.

A Bors megtalálta a bűncselekmény helyszínét, egy a világtól gondosan eldugott, lakott helyektől távol eső vendégházat.

Többen is botrányosan lerészegedtek a bűncselekmény napján. Akár nyolc évet is kaphat az elkövető.

Az egyik párteseményen kísérelt meg egy jobbikos politikus megerőszakolni egy nőt.

Riasztó megállapításokat közöltek egy finn tanulmányban a nemi erőszak és az illegális bevándorlás közötti összefüggésekről.

Egyetlen állítását sem találták igaznak a kollégáit megvádló tiszthelyettes nőnek.

Orbán Viktor hivatalosan is Marine Le Pent támogatja a francia köztársaságielnök-választási versenyben

A magyar feministákat nem érdekli a milánói tömeges szexuális abúzus.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Erős kijelentést tett egy fórumon a Tisza Párt szociológusa.

A csalással vádolt férfi a baloldal egyik legnagyobb korrupciós ügyében kezdhetett el beszélni.

Második alkalommal hirdették ki a gimnáziumok országos rangsorát.

Kihallgatták a rendőrök.

A jobboldali aktivista többé nemkívánatos az Egyesült Királyságban.

A mostani korrupciós vádak előtt tárgyalt Weberrel Timosenko – Brüsszel továbbra is a rendületlenül a háború mellett áll.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

The Hungarians in Vojvodina support Fidesz.

A betegforgalom a megszokotthoz képest 30 százalékkal emelkedett.

A váci tiszásról viszont szombaton kijött egy videó, amely szerint Szimon Renáta annyira vállalhatatlan módon viselkedett egy újságíróval, hogy rendőrt kellett hívni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.