Kétszer is visszatapsolták Szalaiékat a szurkolók + videó
A magyar drukkerek nem tudtak betelni az ünnepléssel, és a himnuszt is pótolták a csapattal.
A magyar drukkerek nem tudtak betelni az ünnepléssel, és a himnuszt is pótolták a csapattal.
A magyar válogatott Anglia elleni fölényes győzelemmel zárta a Nemzetek Ligája júniusi fázisát.
A szigetországi szurkolók sértő kiáltozással és füttykoncerttel jelentkeztek.
Marco Rossi a hármas védősoron és a támadótrión ezúttal sem változtatott.
A Wolverhampton otthonának története több ponton is fontos magyar szálakkal rendelkezik.
A helyiek még a győzelemmel sem biztos, hogy elégedettek lennének Magyarország ellen.
A világbajnok válogatott a csoportja utolsó helyén szégyenkezik az NL-ben, és már nem is juthat tovább.
A magyar labdarúgó-válogatott kedd este Anglia ellen zárja a júniusi erőltetett menetet.
Marco Rossi és középpályása is jó hangulatban válaszolt a kérdésekre a keddi NL-meccs előtt.
A norvég klasszis már húsz gólnál tart a válogatottban, amihez csak huszonegy meccsre volt szüksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.
Politikailag inkorrekt műsorunk mai adása Ambrózy Áron, a Pestisrácok.hu munkatársa szerint a nagy felismerések műsora lett.
Szervezetlenség és baloldali figurák megjelenése vezetett a szerveződés felbomlásához.
Karácsony Gergely lezsírozta a dolgot a szervezőkkel – de hogy mit zsírozott le, arról senki nem tud semmit.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Felolvasószínházzal is várják a látogatókat.
A két csapat Európa-liga-mérkőzését megelőzően a győzelem lebeg az osztrákok szeme előtt.
1956 a hétköznapi emberek szemével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.