NAT: közelebb a mindennapokhoz
Bekerült a kötelezők közé Szabó Magda Abigél című, a fiatalok körében is közkedvelt regénye, A kőszívű ember fiait ugyanakkor már nem ajánlja olvasásra a diákoknak a megújított Nemzeti alaptanterv.
Bekerült a kötelezők közé Szabó Magda Abigél című, a fiatalok körében is közkedvelt regénye, A kőszívű ember fiait ugyanakkor már nem ajánlja olvasásra a diákoknak a megújított Nemzeti alaptanterv.
Szeptembertől komplex természettudomány-órát is tarthatnak az iskolák a különálló fizika-, biológia- és kémiaóra helyett.
Az új tanévtől a tanulók terhelése csökken, fokozatosabbá és egyenletesebbé válik, köszönhetően annak, hogy évfolyamonként maximalizálták az óraszámokat és a kötelezően elsajátítandó tananyag mennyiségét is.
Átstrukturálták, és részben át is nevezték a műveltségterületeket a NAT szeptembertől életbelépő új változatában, amely új szerzőket is szerepeltet az irodalomórák olvasmányai között.
Pedagógiai paradigmaváltást, hangsúlyosabb iskola-előkészítést, csökkenő óraszámokat, korszerűbb nyelvoktatást és a fejlesztő típusú értékelés előtérbe helyezését ígéri az új Nemzeti alaptanterv.
A NAT átalakítását széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetés előzte meg, több mint ezer vélemény, javaslat érkezett a készítőkhöz, és ezek figyelembe vételével alakult ki a javaslat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Alaptantervvel kapcsolatosan semmiféle új információt nem hozott nyilvánosságra, mivel a dokumentummal kapcsolatosan nem született még döntés.
Mint minden jóérzésű tanárjelöltet, engem is a hideg lelt, ha kapcsolatba kellett kerülnöm tanári szakmánk egyetemi főhatóságaival, azokkal a tanszékekkel, amelyeknek a tanítás és nevelés oktatása volt a dolga.
Távoztak a Nemzeti alaptanterv előkészítésével megbízott kutatócsoport a magyar nyelv és irodalom tantárgyon dolgozó szakértői. Nehéz lehet Takaró Mihállyal együtt dolgozni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.