Streamelhető az Oscar-nevezett magyar film
A Filmión látható Gauder Áron többszörös díjnyertes alkotása.
A Filmión látható Gauder Áron többszörös díjnyertes alkotása.
A Nemzeti Filmintézet kezdeményezése 180 vidéki településre juttat el klasszikus és mai magyar filmeket.
Pusztai ballada és Szenes Hanna-dokumentumfilm is készül.
Két dokumentumfilm és egy fikciós tévéfilm elkészítését támogatja a Filmintézet.
A három nő történetét bemutató, három városban játszódó koprodukció főszereplői Török-Illyés Orsolya, Sipos Vera és Székely Rozália.
Októbertől minden vasárnap a legnagyobb magyar sikerfilmekből válogat a Duna televízió.
Immár hatodik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a filmklasszikusok nemzetközi fesztiválját, a Budapesti Klasszikus Filmmaratont szeptember 12–17. között.
Az Agatha Christie stílusát idéző krimivígjátékot várhatóan jövő februárban mutatják be.
A hétvégén kezdődő sanghaji filmfesztivál válogatásában mutatják be a Hat hét és a Kojot négy lelke című magyar filmeket.
A Filmión vasárnapig öt kiváló magyar alkotást tekinthetünk meg ingyen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az olaszok lépésről lépésre engedik át a muzulmánoknak köztereiket, kulturális intézményeiket.
A spanyol hatóságok csak az elmúlt néhány napban négy dzsihadistát tartóztattak le különböző városokban.
A segélyezési programok új alapokra kerülnek.
Zelenszkij szerint új technológiákhoz és lőszerraktárakhoz is hozzáférhetnek.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
Amikor baloldali kormányzat ellen demonstráltak a tüntetők, a HVG publicistája rendőri erőszakra buzdított.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Deutsch Tamás szerint Magyarország nem megy háborúba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.