Oktatási szünetet rendeltek el több hazai egyetemen
Szünetel a tanítás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen is.
Szünetel a tanítás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen is.
A miniszter a Ludovika Collegium indulása kapcsán elmondta, reneszánszát éli a tehetséggondozás hazánkban.
A cél a fenntarthatóság, a közös kutatás-fejlesztési és innovációs programok és projektek megvalósítása.
Egy új kormányrendelet szerint több képzésben részt vevő hallgató kaphat térítésmentes kollégiumi elhelyezést.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem olyan szakembereket képezne, akik megfelelnek a professzionális média kihívásainak.
A mi hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend. Ezek kultúránk legnagyobb jótéteményei.
Sokan vállalták, hogy a professzorhoz fűződő emlékeiket, gondolataikat egy rövid írásban foglalják össze.
A mesterséges intelligenciáról rendeznek konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) csütörtökön.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje a John McCain néhai amerikai szenátorról elnevezett rangos díjat vehette át a NATO-ról írt és Washingtonban megvédett doktori értekezéséért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Tombol a kettős mérce.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.