Pozsonyi Imre labdarúgó munkásságáról tartottak konferenciát a NKE-n
A résztvevők megismerhették, milyen játékos, csapatkapítány, edző és építész volt a kalandos életű sportoló.
A résztvevők megismerhették, milyen játékos, csapatkapítány, edző és építész volt a kalandos életű sportoló.

Ferenc pápa szavaival nyitotta Deli Gergely, az NKE rektora a katonai erő alkalmazása és a környezeti károk összefüggéseit tárgyaló konferenciát.

Vallás és erkölcs nélkül nem lehet sikeres és boldog egy ország – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium tárcavezetője.

Az európai kereszténység helyzetéről tartottak konferenciát a Habsburg Ottó Alapítvány szervezésében a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Kevés olyan ország van Európában, ahol az Istenbe vetett hit kisebbségi jelenség lenne.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett Közigazgatás 2022 konferencia a tisztviselők legnagyobb szakmai seregszemléje.

Magyar űrhajós repülhet a világűrbe 44 év után másodszor is a Hunor program égisze alatt.

Az európai űrpolitika eredményeiről és jövőjéről szervez nemzetközi konferenciát az NKE EJKK Világűrjog és -Politika Kutatóintézet október 13-án.

Először vehetett részt előadóként magyar oktató az Európai Űrjogi és Politikai Nyári Egyetemen.

Az államtitkár kérte a hallgatókat, váljanak olyan szakemberekké, hogy a magyarok érezzék, a köz szolgálatában állók értük vannak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.