A Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportos egyetem, sportegyesülete, a Ludovika SE 17 szakosztállyal működik, így a konferencia témája illik az intézmény stílusához – mondta Szente-Varga Mónika, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszékének docense. Pozsonyi Imre a magyar futball jelentős alakja, a műhely-konferencia az ő személyét, környezetét mutatja be a sporttal foglalkozó kutatók és a futballt napi szinten művelő edzők szemüvegén keresztül – erről már Sz. Nagy Tamás sportújságíró beszélt.
Dénes Tamás futballtörténész a magyar labdarúgás kezdeteiről szólva arról beszélt, hogy a millennium és a századforduló éveiben a sport tartópillérei a torna és az atlétika voltak, a foci kísérősportnak számított. Emlékeztetett: 1897 májusában a BTC-sek (Budapesti Torna Club) játszották az első meccset, a következő években több klub is alakult, 1901. január 19-én pedig létrejött a Magyar Labdarúgó-szövetség. Laszip Gábor sporttörténész úgy fogalmazott: a futball eleinte csak egy „játszma” vagy „mulattató szórakozás” volt. Kifejtette: a sportágat egy szűk társadalmi réteg, a budapesti polgárság középiskolás diákjai teremtették meg, akiknek a száma a 16 millió lélekszámú Magyarország iskolásai között mindössze 0,2–2 százalék között volt. Felidézte, hogy a labdarúgók közül sokan, köztük Pozsonyi Imre is, járt a Markó utcai Főreál Iskolába, és egyre inkább sportként tekintett a futballra egy „konstruktív”, „gondolkodó” közegben, amely hatott a játékosok sportszemléletére.
Kovács Barnabás korábbi barcelonai főkonzul a magyar labdarúgók barcelonai örökségéről szólva elmondta, hogy a mai napig nagy tisztelet övezi a 20. század 100 legkiemelkedőbb labdarúgója közé sorolt Kubala Lászlót, Czibor Zoltán olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmest és az Aranycsapat kiemelkedő csatárát, Kocsis Sándort is. Ez a tisztelet Pozsonyi Imrének és az FC Barcelonában védő Plattkó Ferencnek is köszönhető, hiszen a húszas években ők voltak az első magyarok a csapatnál – tette hozzá.
