Kémtörténeteim
Amikor az ember eljut bizonyos korba, én már sajnos itt tartok, felgyülemlenek a tapasztalatai. A négy éve elhunyt Egon Bahr, a német biztonságpolitika atyja jó ismerősöm volt.
Amikor az ember eljut bizonyos korba, én már sajnos itt tartok, felgyülemlenek a tapasztalatai. A négy éve elhunyt Egon Bahr, a német biztonságpolitika atyja jó ismerősöm volt.
Nyugat-Európában továbbra is szinte tabutémának számít kimondani azt, hogy a migránstömegekben megbújva érkezhetnek terroristák is.
Olaszország gyakorlatilag megnyitotta kikötőit a migránsok előtt, az új baloldali kormány engedélyezte egy hajónak, hogy mintegy 80 bevándorlót partra tegyen.
Ma a német társadalom körülbelül 30 százaléka nem német származású, és az országba érkező migránsoknak csupán a 2 százaléka tud valamennyire németül – tájékoztatott Nógrádi György.
A német rendőrségnek van nyilvántartása arról, hogy milyen származásúak az egyes bűncselekmények elkövetői, azt nem hozza nyilvánosságra, mert az nem lenne „politikailag korrekt”.
Az európai parlamenti választások után eltolódtak az erőviszonyok, a hagyományos pártok veresége miatt egy poszt megszerzéséhez három pártcsalád együttműködése szükséges. Ilyen eddig nem volt.
A külügyminiszter újból elővette azt a tervet, amelyet néhány évvel ezelőtt nem tudtak átvinni az Európai Unióban – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
Hazánk nyolcmilliárd forinttal támogatja az üldözött keresztényeket. Iskolák, kórházak felépítésétől egészen egyetemi ösztöndíjak odaítéléséig terjed a kormány programja. Hogyan jut el a segítség oda, ahová kell, és pont oda jut-e? Van-e fogadókészség a v
Nógrádi György biztonságpolitikai szempontból fontosnak tartotta, hogy Európának milyen vezetése lesz a következő öt évben.
Németországból kiutasítottak negyedmillió embert, akinek esze ágában sincs elmenni. Egyes bűncselekményeknél 90 százalékot is eléri a migráns-hátterű elkövetők aránya – mondta Nógrádi György.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Barcelona egykori sikerkovácsa, Andrés Iniesta kedden bejelentette, hogy befejezi a pályafutását.
Az orosz elnök azzal fenyegetőzik, hogy létfontosságú nyersanyagok exportját fogja blokkolni.
A tűzben meghalt egy férfi.
A fogyasztás szerkezete átalakult, a szolgáltatások felé tolódott, és ez globálisan is látszik.
Libanonban néhány száz magyar ember tartózkodik, közülük 233-an voltak valamilyen módon a bejrúti nagykövetség látókörében.
Az íróra emlékeztek a Magyar Corvin-lánc Testület konferenciáján.
Még mindig gyászol a lakosság.
Ki az a Gyekiczki Márton, aki botrányt okozott Orbán strasbourgi sajtótájékoztatóján? – kérdezi a 444.
Orbán Viktor strasbourgi nemzetközi sajtótájékoztatóján a média képviselői is kérdezhettek.
Nem éri meg focimeccsen randalírozni.
A gyanú szerint tanúkat akartak befolyásolni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.