Gyuri vagyok

Egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő, a hadtudományok kandidátusa. A Lugasban állandó rovata van. Harminc éve az osztrák honvédelmi miniszterek tanácsadója. Kínától Kenyáig bejárta a világot. Negyven nyáron át szállodát vezetett egy horvát faluban. Öt évig tanított a tiszti főiskolán, a mai magyar tábornoki kar ­jelentős része a tanítványa volt. A napokban jelent meg új könyve. Nógrádi Györggyel megállapodtunk abban, hogy beszélgetés közben kerüljük a politikát. Majdnem sikerült.

2021.03.30. Budapest Dr. Nógrády György biztonság politikai szakértő Fotó: Kurucz Árpád

– Hogyan szólíthatom? Nógrádi úr, György vagy professzor úr?

– Professzornak és úrnak semmiképp. Ahogy gondolja. Én Gyuri vagyok.

– Hány évesen nevezték ki professzornak?

– A Városliget széléről származom, ahol 17 éves koromig udvari lakásban laktunk, és szegénységben éltünk. Utána a Kacsóh Pongrác úti lakótelepre költöztünk, ahol már volt fürdőszoba, meleg víz, központi fűtés. Sportolni kezdtem, asztaliteniszezőként jó eredményeket értem el, majd egy évig a hadseregben is remekül éreztem magam. Utána bekerültem az egyetemre, és annak ellenére, hogy rendkívül gyenge középiskolába jártam, az ötszáz fős évfolyamból az első ­félévben a huszadik legjobb tanuló lettem. Imádtam tanulni. Minden hónapban tartottak politikai vetélkedőt, amelyet csak akkor nem nyertem meg, ha nem indultam. Az egyetem végén első lettem a közgazdász-vetélkedőn. Huszonvalahány-ezer forintot kaptam, amely több volt, mint később az egyéves fizetésem. 1972-ben végeztem a Közgázon. Nagyon szerettem apámat, aki rendkívül egyszerű ember volt, és mindig azt mondta, hogy doktoráljak le. Kérdeztem, minek. „Tudtam, hogy ezt fogod mondani – válaszolta –, ezért találtam valakit, aki ötezer forintért megírja a doktoridat.” Mondtam, hogy ennyiért én is megírom. Három nap alatt elkészült a disszertációm, egy nap alatt dupla pénzért bekötötték, leadtam, megvédtem, és apámtól megkaptam a pénzt. 1986-ban kandidáltam. Hogy a kérdésére is válaszoljak, 1997 óta vagyok professzor és tanszékvezető. 48 éves korom óta. Az egyik első voltam, aki 1988-ban elmehetett három hónapos német ösztöndíjra. Azóta több mint ezerszer jártam Németországban.

Dr. Nógrády György biztonság politikai szakértő
Fotó: Kurucz Árpád

Fejjel az ajtóba

– Ezt szó szerint értsem?

– Igen. Az első előadásomat a német Keleti Akadémián tartottam. Olyan tiszta volt az üvegajtó, hogy fejjel belementem. Óriási dudorral léptem a hallgatóság elé. Volt olyan év, hogy a Bajor Akadémián minden héten tanítottam. Három hónapos ösztöndíjat kaptam Bonnban. Elvégeztem a hamburgi magyarul vezérkari, németül vezetési akadémia kurzusát. Ötvenévesen a NATO-ban tanultam, 15 hét alatt végigvittek minket a világon – Brüsszelbe, New Yorkba, Washingtonba, Berlinbe utaztunk. Németországban rengeteg barátot szereztem. Pesten vendégem volt a német négycsillagos tábornokok zöme. Tisztességes, kulturált, művelt emberek, sokat tanultam tőlük. Többezres német könyvtáram van itthon. Németországban néhány állást is felkínáltak, de nem fogadtam el.

– Miért nem telepedett le Németországban?

– Mert jól éreztem magam Magyarországon, itthon volt a családom, és rájöttem arra, hogy a tudásom ott is tudás. Németországban az adott szónak szentsége van, jól megfizetnek, és nagyon finom a konyhájuk. Bár nekem minden étel ízlik, mindenhol mindent megkóstolok.

– Hogyan lett idegenvezető?

– Elsőéves egyetemista voltam, amikor megláttam egy hirdetést: „Öcsi, gyere idegenvezetőnek!” Gondoltam, ha már letegeztek, elmegyek. Külön bizottságot hívtak össze, hogy levizsgáztassanak, de elkövették azt a hibát, hogy ahelyett, hogy a városról vagy az építészetről kérdeztek volna, feltették azt a kérdést: „Hogyan látja a szovjet–japán kapcsolatokat?” Mivel nemzetközi szakra jártam, keresztbe tettem a lábam, és félórás előadást tartottam. Azt mondták: „Magának a tudása és a nagyképűsége arányban áll.” Miután kiküldtek Dubrovnikba, enyém lett Jugoszlávia! Attól kezdve minden nyáron ott voltam. Számomra máig a világ egyik legcsodálatosabb vidéke.

– Hogy lehet, hogy mindig mindenhol jól érzi magát?

– Nem tudom. 71 éves vagyok, élvezem az életet. Most csak arra vágyom, hogy újra utazhassak. A Városligettől Zanzibárig című könyvemben megírtam, honnan hová jutottam el. Van, akivel nem állok szóba, nem keresem a konfliktusokat. Minden reggel megnézem a német híradókat, és egész nap külpolitikáról olvasok, amit imádok. Élvezem a folyamatokat nézni, elemezni, a világhelyzetről, a három globális játékosról – USA, Kína, Oroszország – írni. És az Euró­pai Unióról, amely folyamatosan teret veszít. Belpolitikával nem foglalkozom, mert nem érdekel. Sokat szerepelek a tévében, rádióban. Előfordult, hogy lemondtam tévészereplést, mert a partnerem annyira felkészületlen volt, hogy nem akartam vele együtt megjelenni. Élő adásban pedig senkit nem javítok ki.

„Asszonyom, itthon van a férje?”

– A közéleti szereplései gyakran szülnek ellentmondásokat?

– Engem többször támadtak a médiában, ami kezdetben nagyon zavart, beteggé tett, de egy idő után azt mondtam, hogy rólam bármit mondhatnak, de a családomat hagyják békén.

– Az egész ország ismeri jellegzetes szófordulatait, például az 1, 2, 3-at.

– Öt évvel ezelőtt a 40 év alatt a Föld körül című könyvem egyik alcíme is az lett, hogy ­ „1, 2, 3…”. Eddig több mint hatvanezer példányban fogyott el. A hetvenedik születésnapomra kaptam kitüntetést a honvédelmi minisztertől. A vezérkari főnök adta át, és kézfogás közben ő is azt mondta: 1, 2, 3. Nagyon tetszett.

– Hol ismerte meg a feleségét?

– Előadást tartottam 1981-ben Szigetbecsén, a nejem falujában. Magdit az előadás után felvittem Ráckevére, mert ott énekkarban énekelt. Azóta együtt vagyunk.

– Úgy hallottam, nagy tisztelője a női nemnek.

– Egy: szerintem Magyarországon én voltam a legelső, aki kijelentette, hogy Claudia Schiffer­ a világ legjobb nője. Erről többet most nem mondanék, mert nem olyan világban élünk. Kettő: rengeteg barátnőm volt. Három: 32 évesen megismertem a feleségemet.

– De azelőtt sűrű életet élt?

– Pontosítsunk, nagyon sűrűt. Nagyapám úgy küldött el a jugoszláv útjaimra, hogy szerb–horvátul legelőször ezt a mondatot tanuljam meg: „Asszonyom, itthon van a férje?” Abban az időben a turistacsoportok nagy része nőkből állt… De már negyven éve együtt élek a nejemmel, és minden rendben van!

– A felesége hatására kezdett el aukciókra járni?

– Már gyerekkoromban gyűjtöttem régiségeket, de a nejem javaslatára kezdtünk el festményeket vásárolni. Bementünk a bizományiba, rámutattam egy képre, és azóta csak annak a festőnek a képeit gyűjtjük. Szeretem az aukciók hangulatát, figyelem az embereket, ki hogyan licitál, ki áll a gutaütés szélén.

– Hány könyvet írt eddig?

– A tankönyveket most hagyjuk, azt nem számolom. Írtam könyveket Németországról, a kilencvenes évek elején Talleyrand francia külügyminiszterről, aki nagy kedvencem. Még egyet írok róla, az lesz a tizedik, utána pedig a német vezetésről, kancellárokról, államfőkről.

– A legutolsó, A világ, amiben élünk című könyve történetek halmaza a gyerekkoráról, barátokról, ismerősökről, politikusokról, a 2020-as év eseményeiről, a járványról. Hogy írja a könyveit? Amikor eszébe jut egy történet, jegyzetel, és később felhasználja azt?

– Nyolc Trabantom volt, amelyekkel hosszú évekig jártam vidékre előadást tartani. Mellettem ült a feleségem, s mire leértünk, lediktáltam neki egy cikket. Szakkönyveket is írtam, az Érdemes érdekes korban élni című az NSZK biztonságpolitikájáról szól. Hetek alatt elfogyott.

– A legutóbbi könyvében néhány pikáns történet is található.

– Melyikre gondol?

– Most nem idéznék belőle, de nem is egyet találtam. Kicsit eklektikusnak tűnik a könyv. Műfajilag hová sorolná?

– Sehová. Én csak leírtam a sztorikat, amelyeket átéltem vagy hallottam. Rengeteg történet van a fejemben. A nejem mindig azt mondja, hogy ne írjak sztorikat, csak szakmai könyveket. Sajnálom, de igaza van.

Kínai barát

– Az utazáson, a könyveken, az előadásokon kívül még mi a szenvedélye?

– Az nem publikus! Imádok kirándulni, úszni, a családommal lenni, havonta egyszer ultizom.

– Kik a barátai, milyen foglalkozású emberek?

– Az egyik legjobb barátom kínai, egyszer Kínában is együtt jártunk. A barátaim között van ilyen és olyan párti is, de ha leülünk ultizni, nem politizálunk. Számomra az a fontos, hogy az illető értelmes legyen és tisztességes.

– Tud olyan eseményről, amelyről soha nem fog beszélni?

– Talleyrand azt mondta: „Vannak olyan dolgok, amelyekről soha nem beszélünk, de mindig a fejünkben vannak.” Lassan ötven éve ülök tájékoztatókon, delegációkkal beutaztam a világot, évekig jártam a Külügyi Intézet előadásaira, követségi fogadásokra. Négyszemközti beszélgetéseken az ember olyan információhoz is hozzájut, amelyről még a halálos ágyán sem beszél.

– Volna még, amit szívesen elmesélne?

– Persze. Érdekli, hogy kiktől nyertem ultin?

Névjegy

Nógrádi György habilitált egyetemi tanár 1949-ben született Budapesten. Rendszeresen tart előadásokat, számos tudományos publikáció és könyv szerzője. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen a Védelemgazdasági Tanszék professzora. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.