
- Magyar Nemzet
- női kosárlabda
női kosárlabda

Bravúr is kell a sikerhez a hazai Eb-n
Tokióban érhet véget a csapat útja
Bár a női kosárlabda-válogatott gőzerővel készül az Európa-bajnokságra, a keret három állandó tagja nem ezen az eseményen, hanem a ma rajtoló hollandiai 3×3-as világbajnokságon vesz részt.

Az utolsó vereség már nem fájt a kapitánynak
Másfél hét, és már élesben megy — június 27-én megkezdődik a női kosárlabda Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott a szerbiai Nisben játssza majd a csoportmeccseit.

Dilemma elé állítja az újabb arany a Sepsit
Sopronban most új korszak kezdődik
Napjaink egyik legsikeresebb magyar csapata az utóbbi két évben bejutott a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, egy ezüstérem és egy negyedik hely a mérlege.

Gereben Líviáért is küzd majd a válogatott Nisben
Az Európa-bajnokság június 27-én kezdődik, a női kosárlabda-válogatott a szerbiai Nisben játssza a csoportmeccseit Szlovénia, Olaszország és Törökország ellen.

Egyeduralkodók
A Sopron Basket a női kosárlabda-bajnokság döntőjében a DVTK elleni párharcot 3-0-ra megnyerve sorozatban ötödször is aranyérmes lett.

Hejková nem kímélte egykori csapatát
Két soproni csapat is készül a Final Fourra
Két hét múlva kezdődik az év eddigi legrangosabb, itthon zajló nemzetközi eseménye, a női kosárlabda Euroliga négyes döntője.

Fontos híreink
Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó

Itt az allergiaszezon, 18 fokkal érkezik a március + videó

Az UEFA is csak ámul a Fradi teljesítményén a Ludogorec elleni visszavágón + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Egyre több fiatal felnőttet érint a nemrég elhunyt világsztár betegsége
Ez a harmadik leggyakoribb rákbetegség a világon.

Magyar Péter ismét elveszítette a fejét, látványosan kiborult a kellemetlen kérdésektől
A pártvezér már baráti közegben sem tudja türtőztetni magát.

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – megdöbbentő, milyen hévvel menne neki a nyugdíjrendszernek a tiszás szakértő
Simonovits András szerint a nagy összeget kapó nyugdíjasok az átlagnál tovább élnek, ami „aránytalan terhet” jelent az államnak.

Szánthó Miklós: A számok makacs dolgok – Brüsszel és Kijev árnyékában zajlik a kampány
Egyre durvul a külföldi erők beavatkozása a magyar választási kampányba.
Külföldi híreink

Magyarország nem enged a zsarolásnak, Orbán Viktor kiáll a magyar emberekért
Sem Brüsszel, sem Ukrajna nem törheti meg Magyarországot.

Ukrán szaktárca: már most nagyobb a pusztítás mértéke Ukrajnában, mint a Gázai övezetben vagy a nyugat-balkáni háborúban
Az ukrán ombudsman szerint több mint 90 ezer ukránt tartanak nyilván eltűntként.

Németországban társadalmi vita robbant ki az iszlám imára hívás miatt
A döntés ismét éles vitát indított a vallásszabadság értelmezéséről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Liverpool: Sallai az Anfielden? Ma eldől az ő sorsa is
A Galatasaray biztosan angol csapat ellen folytatja a BL-t.

Médiatudatosság a képernyők közt felnőve
Egy új, ingyenesen elérhető oktatóanyag most abban segít, hogy a fiatalok ne csupán fogyasszák, hanem értsék is a médiát.

Ez már a milliárdosok klubja! Bajnokok LIgája-nagyságrendű summát kaszál a Fradi a bravúros El-szerepléssel
A Ferencváros 1975 után először nyert meg ismét tavaszi párharcot nemzetközi kupasorozatban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

