„Nem engedhetjük meg, hogy Oroszország elérje katonai céljait”
Novák Katalin szerint a szankciók jobban fájnak Európának, mint Moszkvának, de ennek nem szabadna így lennie.
Novák Katalin szerint a szankciók jobban fájnak Európának, mint Moszkvának, de ennek nem szabadna így lennie.
A rendezvényen minden évben az üzleti élet, a tudomány, a politika és a média több mint ezer vezetője találkozik Interlakenben.
Novák Katalin még szorosabbá szeretné tenni Svájc és Magyarország kapcsolatát.
A köztársasági elnök a bukresti kilencek pozsonyi csúcstalálkozóján szólalt fel.
„A Nyugat-Balkán stabilitása is feltétele Európa és Magyarország biztonságának” – mutatott rá a köztársasági elnök.
A megbeszélések során szó fog esni a Nova Kahovka-i vízerőművet ért támadásról is.
Diplomáciai útjairól, a miniszterelnökkel való kapcsolatáról, valamint arról is kérdezték a köztársasági elnököt, hogy miért adott kegyelmet a Budaházy-ügy érintettjeinek.
Orbán Viktor után a köztársasági elnök is reagált a Bajnokok Ligája-döntőn elért magyar eredményre.
Kétnapos nyugat-balkáni látogatásáról osztott meg részleteket a köztársasági elnök.
A köztársasági elnök közösségi oldalán osztott meg új képeket Tiranából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A budapesti Fidesz elnöke szerint az utcán megnyerték az első harcot, de online is győzniük kell.
A forradalmakat mindig az ifjúság robbantja ki.
Két külön világ volt a kormánypártok méltóságteljes eseménye és Magyar Péter megfáradt híveinek háborúpárti vonulása.
Mindössze 35 ezer ember volt kíváncsi Magyar Péterre.
Az ukrán elnök szerint a háború költségeit Oroszországnak kell állnia.
Frappáns választ adott a lengyel külügyminiszternek Marija Zaharova.
A francia elnök ismét Ukrajna mellett állt ki.
Hatalmas punk- és metálelőadók töltik meg az ország legnagyobb koncerthelyszínét.
A mi politikai közösségünk nem lottón nyerte a kormányzás lehetőségét, hanem tömegek felhatalmazásából.
Vast crowds listen to Viktor Orban’s speech delivered in conclusion of the Peace March.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.