Az ír újságíró szerint Oroszország „stratégiai vereségéről” szóló nyugati narratíva alaptalan
Az újságíró Moszkvában csodálkozott rá a valóságra.
Az újságíró Moszkvában csodálkozott rá a valóságra.

Amerikai és uniós tisztviselők utaznak a közel-keleti országba azzal a céllal, hogy csökkentse Moszkvával folytatott kereskedelmét.

A Nyugat ontja a pénzt és a fegyvert Ukrajnának, és a szankciókkal tönkreteszi az EU gazdaságát. Elviekben azért, hogy legyen vége a háborúnak.

Németország újabb dilemmával nézne szembe, ha Peking megtámadná az önálló vezetésű szigetet.

A nyugati szankciók ellenére eljut a piacra az orosz olaj, és az egyik új út az egyiptomi El Hamra olajterminálon keresztül vezet.

Az Északi Áramlat 1 vezetéken keresztül Németországba irányított szállítások a kapacitás mindössze húsz százalékára csökkennek.

A február óta tartó tüntetések eddigi legvéresebb napján a hadsereg díszszemlével ünnepelt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Az inézet Márki-Zay Péter után Magyar Pétert tolja.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

Az elnök a közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait.

Putyinnak üzenhetett az ukrán elnök.

Many people may be able to relate to this.

A Budapest Jazz Club idén is különleges eseménnyel készül az év utolsó napjára.

Árrésszabályozás: mit hozott és mit nem az élelmiszerárakban?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.