A német kancellár a Patriot és IRIS–T rakéták ukrajnai szállítását jelentette be
Olaf Scholz felszólította az Ukrajnáról szóló konferencia résztvevőit, hogy tovább erősítsék Kijev légvédelmét az orosz támadásokkal szemben.
Olaf Scholz felszólította az Ukrajnáról szóló konferencia résztvevőit, hogy tovább erősítsék Kijev légvédelmét az orosz támadásokkal szemben.
A jelenlegi kormánykoalíció összesen 31 százalékot érhetett el.
A német kancellár sem bízik a közeli békében.
Az Olaf Scholz fémjelezte kormánykoalíció és az ellenzéke egyaránt bevonná a nőket a hadseregbe.
Leáldozott a német–francia hegemóniának?
Nem lehet már magától értetődőnek tekinteni Európa szerepét a világban − áll Macron és Scholz hétfő este megjelent írásában.
Scholz úgy fogalmazott, nincs oka annak, hogy önálló államként elismerjék a Palesztin Hatóságot. Hangsúlyozta, hogy egyebek mellett nincs tisztázva az állam területe sem.
Ennek hátterében az áll, hogy a rendelkezésre bocsátott 7,1 milliárd eurót szinte teljes egészében felhasználták, és csak háromszázmillió maradt új fegyverek vagy lőszerek vásárlására.
Alighanem az utolsó francia–német egyeztetésre került sor a kínai elnök érkezése előtt. Vajon mit tervez Párizs és Berlin?
Rishi Sunak másfél év után talált végre időt arra, hogy ellátogasson Berlinbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Német rendőrök agyonlőttek egy férfit, aki egy ellenőrzés során rájuk lőtt a cseh határ közelében – közölték vasárnap a német hatóságok. Az agyonlőtt férfi egy 47 éves iráni állampolgár volt, aki már évek óta Mannheim térségében élt.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Tombol a kettős mérce.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.