Ismét elfajult a migrációs vita Olaszország és Franciaország között
Hivatalos látogatást mondott le az olasz fél a francia belügyminiszter megjegyzései miatt.
Hivatalos látogatást mondott le az olasz fél a francia belügyminiszter megjegyzései miatt.
Az egykori döntéshozók és vezetők közül sokan választják az országot menekülési célpontnak az utóbbi időben.
A híd az olasz csizma orrát kötné össze Szicíliával, ám ennek nem örülnek a bűnbandák.
A belügyminisztérium adatai szerint az év eleje óta 35 ezren érkeztek Olaszországba.
Az alpesi országban már most is nagy a medvepopuláció, a becslések szerint 1100 egyedet tartanak számon.
Az olasz pénzügyminiszter adómentesség bevezetését helyezte kilátásba a gyermeket nevelő párok számára.
Az ellenzék a migrációs törvény módosítása ellen emelt szót.
Az olasz kormányfő a nők foglalkoztatásának fejlesztéséről és a születések számának növeléséről beszélt.
Róma eltörölné a bevándorlók rendkívüli védelemét, amely mágnesként hat a migrációs folyamatokra.
Az egykori olasz miniszterelnök állapota javul, de még bent tartják a milánói kórházban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A RÉGI JOBB VOLT – Farizeus képpel adják elő, hogy mennyire leromlott a közbeszéd színvonala.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.