Életbe lépett az oltási kötelezettség Ausztriában
Március közepéig még nem jár pénzbírság az oltatlanoknak, addig csupán figyelmeztetik a lakosságot.
Március közepéig még nem jár pénzbírság az oltatlanoknak, addig csupán figyelmeztetik a lakosságot.
Februárban is tartanak oltási napokat – jelentette be az oltási munkacsoport vezetője.
Nemzetközi kutatás igazolja: a koronavírus elleni védőoltás nem rontja a fogamzás esélyeit.
Az olimpiai bajnok sportolónak annyira roncsolódott a tüdeje a koronavírus miatt, hogy operálni kellett volna.
Az első héten 135 ezren, a másodikon 142 ezren, a harmadikon 144 ezren kérték a vakcinát – közölte György István.
Az illegális bevándorlók újabb trükkel próbálják meg megúszni a kitoloncolásukat.
Ahogy azt már a kormány bejelentette, az átoltottság további növelése érdekében február 15-től oltási igazolvánnyá alakul a védettségi igazolvány.
Olasz tudósok vizsgálták, hogy miként alakult volna a járványhelyzet, ha mindenki felveszi a védőoltást.
Fontos, hogy akik még nem kapták meg, azok minél hamarabb vegyék fel az első védőoltásaikat – emelte ki a háziorvos.
Négy hetet kapnak az alkalmazottak arra, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt személyzeti politikájáról nyilatkozott minap a HVG-nek Radnai Márk alelnök, a felekezet közösségépítésért felelős politikusa.
Négy regnáló, négy korábbi miniszterelnök, nyolc pártelnök, tizenegy miniszter és huszonöt képviselő szerte a világból.
Azonos esélyekkel kezdi a bajnoki döntőt a Veszprém és a Szeged, nehéz megmondani, ki az esélyes.
Orbán Viktor beszéde a CPAC Hungary 2025 nyitókonferenciáján.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
ELEMZŐI HANGERŐ – Egyértelmű az összejátszás az uniós vezetés és a hazai ellenzék között.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
A hátvéd családi körben pihen, a jövője hamarosan eldől.
A magyar bajnok francia, szerb és spanyol riválissal harcol az aranyéremért.
Augusztusig biztosan marad az árrésstop.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.