Tömött kocsikkal közlekedik az adventi villamos Miskolcon
A felháborodott utasok szerint egymást érik az emberek a járaton, ami miatt megnövekedett a fertőzésveszély.
A felháborodott utasok szerint egymást érik az emberek a járaton, ami miatt megnövekedett a fertőzésveszély.

A kormány megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben emeljék a helyi és a települési adókat, új adót vezessenek be, illetve eltöröljék a kedvezményeket.

A szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely megjárta a poklot, csaknem csődbe ment, de ma már újra virágzik.

A bajban derül ki igazán, hogy mi a különbség a polgári és a balliberális vezetés szemlélete között.

Nagy szükség van a kistelepüléseken a hazai pályázati forrásokra, így a Magyar falu program folytatódik.

A baranyai város lakói élesen bírálják a balliberális polgármester maszkviselésről hozott döntését.

Egyre több jel utal arra, hogy Salgótarjánban valóban egy gyanús hálózat épült ki az elmúlt években.

Újabb 12 Pest megyei önkormányzat nyert el támogatást bölcsődefejlesztésre, mintegy 3,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott Rákossy Balázs.
A kamara javaslatcsomagja bértámogatást, kiadáscsökkentést, fogyasztásösztönzést, felújítási támogatást és átképzéseket is tartalmaz.

Egy közvélemény-kutató felmérése szerint Kijev jelenlegi főpolgármestere magasan vezet az ukrajnai önkormányzati választáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.