Korrupciós ügyek veszik körül Pécs baloldali polgármesterét
Joggal merülhet fel a pécsiekben, hogy Péterffy Attilának tisztáznia kellene magát.
Joggal merülhet fel a pécsiekben, hogy Péterffy Attilának tisztáznia kellene magát.

A Demokratikus Koalíció elnöke elkeseredésében már a jobboldalra jellemző szófordulatoktól sem riad vissza.

Indul az ajánlások gyűjtése.

Önkormányzati választások kezdődtek Törökországban, visszavenné Erdogan pártja a török nagyvárosok vezetését.

A politikus szerint nemcsak Brüsszelben, hanem Budapesten is változás kell.

Péterffy Attila polgármester nem tud leállni a botrányok halmozásával.

A XXI. Század Intézet elemzője szerint az önös érdekek és az egyéni egzisztenciák szétfeszítik a baloldalt.

Talabér Krisztián politológus szerint a jelenlegi közvélemény-kutatások alapján jó esély van arra, hogy az ellenzék a 2019-es helyzethez képest jelentős pozíciókat veszít.

A szocialisták eddig mintegy húsz polgármesterjelöltet mutattak be, Kunhalmi Ágnes most újabb öt személy nevét ismertette.

Gulyás Gergely szerint egy ponton bizonyosan módosítani kell a kampányfinanszírozás szabályain.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A 2025-ös év is bővelkedett ukrán korrupciós botrányokban, amelyek Zelenszkijt és köreit is elérték.

A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.

Tragikus esemény és játékos hagyomány furcsa módon fonódik össze ezen a napon.


A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.