Gyurcsány mindenkit letolna a pályáról
A DK saját zászlaja alatt egyesítené a baloldalt – nyilatkozta lapunknak Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.
A DK saját zászlaja alatt egyesítené a baloldalt – nyilatkozta lapunknak Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.

A Mi Hazánk lerövidítené a jelenlegi önkormányzati ciklust.

Most két megoldás közül választhat a baloldal, a szavazók számára azonban egyik sem jár túl sok előnnyel.

Az ellenzéki pártok könnyen csapdahelyzetbe sodorhatják magukat.

Dunai Mónika, a Fidesz egyetlen győztes fővárosi jelöltje nem fogja hagyni, hogy a balos városvezetés lezüllessze kerületét.

Jelentős ellenszél mellett is komoly magyar sikerek születtek az ukrajnai helyhatósági választáson.

Románia – Az önkormányzati választások a magyarság szempontjából is meglepő eredményeket hoztak.

Kolozsváron és Nagyváradon a Nemzeti Liberális Párt diadalmaskodott, de Brassóban és Temesváron is a jobbközép nyert.
A folytonosság fontosságát hangsúlyozta az RMDSZ elnöke az önkormányzati választások kapcsán.
Saját szemléletük szerint alakítanák át az emberek életét a zöldek színeiben megválasztott városvezetők.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A helyszínt Orbán Viktor jelentette be.

Tizedszerre rendezték meg a jótékonysági Mikulásfutást.

A család az első, a család érték és létkérdés a nemzet jövője szempontjából.

Sikeres mentést hajtottak végre.

Miközben az EU döntéseit nem választott bizottságokba és háttéralkukba temeti, Magyarország valami olyasmit tesz, ami a mai Európai Unióban szinte elképzelhetetlen – írta X-oldalán közzétett bejegyzésében Mario Nawfal véleményvezér.

Riasztó állítást fogalmazott meg az amerikai tudós.

A járókelők mentettek meg egy férfit a kényszersorozástól Ukrajnában.

A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint büszkék lehetünk a magyar csapatra.

Egyedülálló energetikai beruházást hajtott végre az IKR Agrár Kft.

Az innováció területén sikeres országokat a kreativitás, a kutatás-fejlesztési eredmények tudatos védelme és hasznosítása emeli ki a mezőnyből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.