„A lövés a szívemben visszhangzik tovább”
Kiss Ernő altábornagy mentegombja kivégzése óta öröklődik nemzedékről nemzedékre az arra érdemesek körében.
Kiss Ernő altábornagy mentegombja kivégzése óta öröklődik nemzedékről nemzedékre az arra érdemesek körében.
„Megidézve a kor hangulatát olyan nagyoktól énekelhetek, mint Marlene Dietrich, Marilyn Monroe vagy Judy Garland.”
A 83 éves művész halálát a Covid–19 okozta. A világ egyik legnagyobb basszistája több mint félszáz főszerepet adott elő.
A székely kapu galambdúca eredendően a lelkek kapuja volt – mondta Kádár Ferenc. Csak hobbija a fafaragás, de a budakeszi arborétum bejáratát is ő készítette.
Január 21-én lesz nyolcvanéves Plácido Domingo spanyol operaénekes, a „három tenor” egyike.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekest, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagját és Mesterművészét az EMMI és a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti.
Polgár László Kossuth-, Liszt- és Grammy-díjas operaénekes a közönség tapsát tartotta a legszebb zenének.
Gregor József tizenhat évesen helyettesítette az 1956-os forradalom után disszidált kántort.
Száz éves lenne idősebb Domahidy László operaénekes, aki 1920. július 10-én született Debrecenben.
Ludovik Kendi – ahogyan külföldön ismerik – alig várja a karantén végét, hogy újra dolgozhasson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baloldali kormány vitatja a statisztika megalapozottságát.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
A katonai segélycsomag keretében az ukrán vadászpilóták is kiképzést kapnak.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
Reviczky Katalin új könyve visszarepít bennünket a századforduló budapesti és bécsi kávéházainak világába.
A BRICS-csoport tagjai aggodalmunkat fejezték ki a közel-keleti biztonsági helyzet további eszkalációjának veszélye miatt is.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.