Még egy miskolci balliberális uszított a kínai vakcina ellen
Az egészségügyi bizottság baloldali alelnöke egyszerre szállt bele a keleti oltóanyagba és a kormányfőbe.
Az egészségügyi bizottság baloldali alelnöke egyszerre szállt bele a keleti oltóanyagba és a kormányfőbe.
A baloldali uszító a magyargyűlölet fogalmát nem először meríti ki, most azzal hergel, hogy Orbán Viktor nem a kínai vakcinával oltatta be magát.
Az Európai Néppárt dobta el a kereszténydemokrata eszméket – fogalmazott a New York Post hasábjain Heltai Péter magyar újságíró.
Manfred Weber egyszerűen elérkezettnek látta az időt a leszámolásra, egyszersmind Soros Györgynél a pikszisbe való visszakéredzkedésre.
A Visegrád Post főszerkesztője szerint a Fidesznek az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjához kellene csatlakozni.
Hannah Neumann német EP-képviselő szerint a magyar és a lengyel kormány a gender fogalmának eltörlésével a nacionalista és nőgyűlölő ideológiáját akarja érvényesíteni.
Gyors és hatékony oltást ígér a miniszterelnök a következő napokra, amikor újabb vakcinaszállítmányok érkeznek. A beoltottak száma egymillió fölött van már.
– Az európai jobboldalnak össze kell tartania, egyszerűen nincs más választásunk – vélekedik Dominik Tarczyński.
Asztali csendélettel köszöntötte a hölgyeket Facebook-posztjában a kormányfő a jeles napon.
Újabb kérdésekre adott választ Orbán Viktor a Vakcinainfó+ videosorozatában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Premier League-érában a legrosszabb rajtját produkálja a patinás angol klub.
Egy ember megsebesült.
A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen elmondta, az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket.
Az idei díjazottak új világot teremtettek munkásságukkal.
Felhőtlen hangulat uralkodott Szilvásváradon.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
A Liga pontidai pártgyűlése egyben a Patrióták Európárt pártcsoport első közös fellépése is volt.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.