Fókuszban a gazdaság újraindítása
Elemzőket kértünk arra, értékeljék a kormányfő szavait, kiemelve beszédének legfontosabb üzeneteit.
Elemzőket kértünk arra, értékeljék a kormányfő szavait, kiemelve beszédének legfontosabb üzeneteit.
Magyarországon már öt hatékony és biztonságos vakcina rendelkezik engedéllyel, ami a tömeges oltás megkezdésének kulcsa.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldal eljutott odáig, hogy emberéletek árán szereznének politikai hasznot.
A miniszterelnök a parlamenti viszonválaszában emlékeztetett rá, hogy a baloldal segélyt adna az embereknek, a kormány viszont munkát.
A magyar kormányfő közölte, továbbra is elkötelezett a kétoldalú kapcsolatok elmélyítése mellett.
Orbán Viktor kormányfő levélben gratulált Mario Draghinak az Olasz Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezéséhez – közölte Havasi Bertalan.
Az aktuális ügyekről, a járvány elleni védekezésről Orbán Viktor várhatóan hétfőn beszél majd az Országgyűlés ülésén.
Az esemény közösségi jellege miatt halasztják el a rendezvényt a pandémia utáni időszakra.
Ovádi Péter hangsúlyozta: hallassuk a hangunkat, mutassuk meg, hogy mennyien vagyunk az állatvédelem mellett.
Nagy sikerrel zajlott le ma a Dinasztiák bemutatója, amelyben egyedülálló módon közel nyolcvan magyar artistaművész kápráztatta el az online közönséget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.