Lefizetné Orbán Viktort az Európai Parlament alelnöke?
Vagy a magyarokat zsarolná, vagy Orbán Viktort vesztegetné Katarina Barley.
Vagy a magyarokat zsarolná, vagy Orbán Viktort vesztegetné Katarina Barley.
A német EU-elnökség színeiben Angela Merkel kancellár ismertette a költségvetési tárgyalások helyzetét Brüsszelben.
Kovács Zoltán bejegyzésében azt írta: nagy port kavart Katarina Barley, az EP balos alelnökének nyilatkozata.
Pénteken is folytatódik a brüsszeli találkozó, terítéken az egységes belső piac, az iparpolitika és a digitalizáció kérdései.
A jogállamiságnak az uniós pénzek kifizetésével való összekapcsolását erőltetik a hollandok.
A két ország közötti mély barátság kiállta az idő próbáját, és szilárd alapokon nyugszik.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint a következő év során szükség lesz a közfoglalkoztatotti bérek emelésére.
A kormányfő az Idősügyi Tanács ülése után közölte: a legfontosabb téma a 13. havi nyugdíj volt.
Ha a jogállamisági viták akadályozzák a pénzügyi alap működését, lehetőség van kormányközi megoldásra.
Ő lesz a második olyan baba a családban, aki a járványidőszak alatt születik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokkolta a látvány.
Késsel támadt arra, aki nem akart fizetni.
Egy szociális otthonból tűnt el, a rendőrség és mentők együtt keresték.
A román sajtó hatalmasat tévedett Böde Dánielről, a Paks ellenfele hatalmas öngólt lőtt.
Radics Peti is leszerepelt Puzsérék tüntetésén.
„Szijjártó miniszterrel késő estig dolgoztunk a megoldáson, egy biztos: nem hagyjuk, hogy velünk fizettessék meg az újabb brüsszeli hülyeség árát” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor.
Valójában minden esélye megvan a Fidesznek.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Radics Peti is leszerepelt Puzsérék tüntetésén.
„Szijjártó miniszterrel késő estig dolgoztunk a megoldáson, egy biztos: nem hagyjuk, hogy velünk fizettessék meg az újabb brüsszeli hülyeség árát” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor.
Valójában minden esélye megvan a Fidesznek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.