Ezreket evakuálnak Oroszországban – nagy baj történt + videók
Elképesztő felvételek jelentek meg a közösségi oldalakon arról, hogyan indul meg az Urál folyó több ezer lakóház irányába.
Elképesztő felvételek jelentek meg a közösségi oldalakon arról, hogyan indul meg az Urál folyó több ezer lakóház irányába.
A támadás ukrán egységek és külföldi „zsoldosok” ideiglenes telepítési helyei ellen is irányult – közölte Moszkva.
Peszkov szerint a NATO már belekeveredett az ukrajnai konfliktusba.
A férfit pár órával a moszkvai terrortámadás előtt fogták el, az orosz hatóságok nyomoznak az ügyében.
PM Orban's political chief hit back at US ambassador to Budapest.
Dezinformációnak nevezte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az amerikai médiában megjelent közlést, amely szerint az Egyesült Államok két héttel előre figyelmeztette az Oroszországot egy lehetséges terrortámadásról a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ ellen.
Keményen kiosztotta a miniszterelnök politikai igazgatója az Egyesült Államok budapesti nagykövetét.
Senkinek sem tetszik az orosz vagyon elkobzására irányuló uniós ötlet.
Minden olyan járatot, amelyben a bányászok tartózkodhattak, elárasztott a víz, az iszap és a jég.
A robbanás következtében öt autó megsérült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
130 ezer ember kényszerült menekülni.
A jászok múltja és jelene élő történelem, jövője közös jövő; egyetemes és nemzeti kulturális örökségünk „ékköve”, fontos és féltve őrzött darabja – hangoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára Jászszentandráson.
A 2026-os választás sorsdöntő lesz.
A berlini vezetés kiadta a 2025-ös célszámot.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a kormányfő tartalmas beszédét.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezte a kormányfő tartalmas beszédét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.