Rétvári Bence: javult a diákok teljesítménye
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a baloldali kormány idején volt bércsökkentés és pedagógus elbocsájtások.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a baloldali kormány idején volt bércsökkentés és pedagógus elbocsájtások.
A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elhibázott döntéseket a brüsszeli bürokraták erőltették Európára.
Minél hamarabb véget ér a háború, annál hamarabb lehet újra nagyobb gazdasági növekedés Magyarországon.
Az MSZP lassan a megszűnés szélére kerül, nevesebb politikusai közül pedig sokan Gyurcsányékhoz igazoltak át.
Az Országgyűlés tárgyalja az alapvető emberi jogok biztosának 2021-es beszámolóját.
A Demokratikus Koalíció a Vodafone felvásárlását bírálta, amire válaszul Dömötör Csaba elmondta: hasonló kifogást emeltek a gáztározók visszavásárlásakor is.
Az előterjesztést az Európai Bizottsággal történő megegyezés érdekében nyújtotta be Varga Judit igazságügyi miniszter.
A kormány vállalta, hogy a jogszabályi kezdeményezéseinek 90 százalékát társadalmi egyeztetés után fogadják el.
Az új intézmény várhatóan november második felétől működik.
Sérülhet az ügyészségi vádmonopólium elve?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
Orbán Viktor Budapesten fogadta a szerb elnököt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.