
- Magyar Nemzet
- OTP Ingatlanpont
OTP Ingatlanpont

Sok költséggel jár egy nyaraló fenntartása
A Balaton északi partján az ingatlanok átlagos négyzetméterára áprilisban 424 ezer forint volt, a kifejezetten nyaralóként hirdetett ingatlanoké 374 ezer forint.

Már a befektetők is hitelből vesznek lakást
Fejlesztések drágítják a lakásokat
A felértékelődés jellegzetes példája az elmúlt évekből a 4-es metró, amelynek megállóinál pár év alatt több mint kétszeresükre nőttek a lakásárak.

Egyre drágulnak a nyaralók, a vízpart a legnépszerűbb
Az OTP Ingatlanpont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balaton partján épülő lakásoknál nem ritka a budapesti új építésű lakások átlagárát meghaladó, egymillió forintos négyzetméterár.

Sok befektető léphet ki hamarosan a lakáspiacról
Bár mérséklődni látszik a lakásárak emelkedése, azonban elemzések szerint a kormányzati támogatások további lendületet adhatnak a piacnak.

A családi házak húzzák idén a lakásépítéseket
Az év első két hónapjában 2110 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ami 15 százalékos emelkedés éves összevetésben, és 2015 óta a legmagasabb szint.
Alig olcsóbb a pár éves lakás az újnál
Szakértők szerint most látszik igazán, milyen hiányt jelent, hogy a 2010-es évek környékére mélypontra jutott az újlakás-építés.

A társasházak is kelendők a Balatonnál
Végéhez közelít a szárnyalás
A korábbiaknál jóval kevésbé sínylene meg a magyarországi lakáspiac egy esetleges, a 2008-ashoz hasonló világszintű gazdasági visszaesést.

Fontos híreink
Mike Tyson pénze elfogyott? Megint kiállna Jake Paul ellen

Kevesebbet, sokkal célzottabban ellenőriz a NAV - de kik lesznek célkeresztben?

Beszéljenek a számok: így növelte az ellátásbiztonságot tavaly a kőolaj- és földgázkitermelés

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kocsis Máté: Magyar Péter etikai kódexe a szilveszteri különszámba való + videó
A Tisza Párt elnöke nem érzi az iróniát.

Teljesen megújul a Kőbánya alsó vasútállomás
Megnyitják majd az épületet az utasok előtt.

Hankó Balázs: Magyarországot másolja az Egyesült Államok a családpolitikában
A most bevezetett Trump-számla például ugyanaz, mint a magyar babakötvény.

Szembesítettük Péterfalvi Attilát a NAIH ellentmondásos közleményeivel Magyar Péterék adatbotránya ügyében
Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint alapvetően a Tiszáé a felelősség a párt mobilapplikációjának adatszivárgási ügyében, azonban a hatósági vizsgálat akár tavaszig is elhúzódhat.
Külföldi híreink

Megkezdődött a magdeburgi karácsonyi gázoló pere
A vádlott zavarosan beszélt, megbánást nem tanúsított.

Orbán Balázs: Az amerikai félnek is fontos, hogy a háborúpárti kör ne értesüljön a békepárti szervezkedés terveiről
Szent-Iványi István volt EP-képviselő szerint a Fehér Ház a magyar–amerikai csúcsot a legalacsonyabb szinten kezelte. Ott voltam – és ennek éppen az ellenkezője történt – írta közösségi oldalán Orbán Balázs.

Kemény lépésre készül a transzneműekkel szemben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság
Pár hónapon belül minden megváltozik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

PM Orban: When Brussels Whistles, Tisza Leaders Run to Heel
Despite the undeniable success, some are still looking to split hairs, Hungary's Prime Minister posted on social media.

A németek ellen szerencsét hozott – megvan az örmény–magyar meccs játékvezetője
A magyar válogatott csütörtökön lép pályára Jerevánban.

Az apokalipszis lovasai darabokra szaggatták Amerikát
Mi történne, ha a polgárháború sosem érne véget, és az Egyesült Államok sorsát az apokalipszis négy lovasa irányítaná?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

