A klímavédelem árát nem az emberekkel kell megfizettetni
Szentkirályi Alexandra: Nem segít az sem, aki csak szavakban elkötelezett a fenntarthatóság mellett.
Szentkirályi Alexandra: Nem segít az sem, aki csak szavakban elkötelezett a fenntarthatóság mellett.
A verseny a hazai startup-ökoszisztéma elmúlt időszakának egyik legsikeresebb kezdeményezésének bizonyult.
Július 10-éig meghosszabbították a ékszerkészítők tehetséggondozó táborába való jelentkezést.
Nyolcvanmillió forint keretösszegű kiírásra pályázhatnak kis-, közép- és nagyvállalatok.
A Nagy Istvánnal készült interjút a Magyar Nemzet szerdai számában adjuk közre.
Egy főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat díjkiosztóját tartották meg az Országházban.
A pályázat nyerteseinek egy évre szóló, havi nettó százezer forint támogatást ítélnek oda.
A felhívásra közel 4500 cégtől érkezett pályázat 105 milliárd forint értékben.
Az előminősítésre történő jelentkezésre 2020. július végéig van lehetőség, amely kétlépcsős folyamat.
Ezen vállalatok egy összegben 800 ezer eurónyi támogatást kaphatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A svéd diákok iskolai eredményei évek óta romlanak, amihez nagyban hozzájárul a bevándorlás.
According to Fidesz MEP Erno Schaller-Baross, Peter Magyar has lost his courage and is hiding behind his parliamentary immunity in connection with a theft case.
A Tisza Párt elnöke bejelentette, ha Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, minden büntetőügye kapcsán lemond a mentelmi jogáról.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint itt az ideje kibújni a mentelmi jog mögül, ezt tanácsolta Magyar Péternek.
Az Európai Bizottság és az európai repülésbiztonsági ügynökség (EASA) egy közös közleményben „a légicsapások általános fokozódására és a biztonsági helyzet romlására” hivatkozva arra figyelmeztetett, hogy a légitársaságok „ne közlekedjenek Libanon és Izrael légterében semmilyen repülési szinten”.
Dömötör Csaba októbertől a kormánypártok európai parlamenti képviselőjeként dolgozik.
Több, mint háromszáz településre újabb hatezer fát szállítanak.
Szentkirályi Alexandra szerint pusztán porhintés, ami a pályázatokkal történik.
Több ezer gyermek jut térítésmentesen Notebookhoz vagy laptophoz.
Hasonló sorsa juthat a Tisza Párt elnöke, mint a Jobbik egykori brüsszeli képviselője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.