Siklósi Gergely az aranyéremért vív az olimpián!
Férfipárbajtőrben Siklósi Gergely bejutott a döntőbe a tokiói ötkarikás játékokon.
Férfipárbajtőrben Siklósi Gergely bejutott a döntőbe a tokiói ötkarikás játékokon.

A két hét múlva sorra kerülő európai pótkvalifikációs versenyen női párbajtőrben Kun Anna indulhat.

A kínaiak elleni, hosszabbításban elszenvedett vereség megpecsételte a sorsunkat a Volga partján.

Párbajtőrözőink számára a férfiaknál a hétfői csapatversenyben hatalmas a tét a kazanyi világkupán.

Az oroszok nem kerülhetnek elénk, mert különben csapatunknak elúszik a tokiói olimpia.

Másfél évvel ezelőtt némi bor elfogyasztása után összeszólalkozott a válogatott vezetőedzőjével.

Rédli András, a szentendrei MH Altiszti Akadémia századosa a megerősített járványügyi védekezésben segít.

Riói olimpiai bajnokunk tizennégy hónappal ikergyermekei születését követően végzett az első helyen.

Siklósi Gergely felfedte, hogy ő az egyik fertőzött, és pénteken így ünnepelte a 23. születésnapját.

A kétszeres egyéni olimpiai bajnok a jeles nap előtt interjút adott a Magyar Vívó Szövetség honlapjának.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fizetett provokátorok támadása nem marad jogi következmények nélkül – mutatott rá a frakcióvezető.

Elárulta a részleteket az informátor.

Most azonban véget ér a kutatás.

A rendőrség mindkét boltot bezáratta.

A per végigviteléhez a kormánypártoknak meg kell nyerniük a választást.

Abu-Dzabiban folytatódnak az orosz–amerikai–ukrán egyeztetések.

Orosz fegyvergyáraknak exportáló személyeket vettek őrizetbe Németországban.

Nem bírt a mumusával a Manchester City, kétgólos előnyt adott el a Tottenham Hotspur ellen.

Az ügyek nagy részét már digitálisan intézik.

"We are absolutely not happy with the policy of the European Union on the war," Hungary's Foreign Minister emphasized.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.