Hol haljon meg az ember, ha nem egy olimpián, éremért küzdve?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Tizenkét év különbséggel (1992, 2004) szerzett olimpiai ezüstérmet párbajtőrcsapatban, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok; amiatt pedig elmondása szerint nincsenek álmatlan éjszakái, mert az olimpiai arany nem jött össze neki. Kovács Iván úgy fogta fel a sportot, hogy ez valahol mégiscsak játék – ebben a játékban azért ő kétségkívül sokat nyert.

2022. 07. 02. 7:30

20220630 Budapest Kovács Iván párbajtőrvívó Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– A biográfiájában láthatjuk, hogy 1991-ben, huszonegy évesen egyéniben bronzérmes lett a budapesti világbajnokságon, a bécsi Eb-t pedig megnyerte. Ezek voltak az első felnőtt világversenyei?
– Nem, 1990-be már ott voltam a lyoni vb-n. Előző évben, utolsó éves juniorként pedig ezüstérmes lettem itthon a Tokaj Express-világkupán. Ki tudja? Talán ha Kovács Tamás szövetségi kapitány kicsit bátrabb, akár már a szöuli olimpiára is kivihetett volna tizennyolc évesen. Már akkor látták, hogy elég ügyes vagyok, a Tokaj Express főtáblájára nagyon fiatalon feljutottam.

– Ha a szöuli ötkarikás játékokra nem is mehetett, a következő ötön ott volt, és mindegyikhez köti különleges történet. Amennyiben visszaforgathatná az idő kerekét, melyik olimpiát vívná újra?
– A 2000-est mindenképpen. Egyéniben a harminckettő között egy tussal kikaptam egy ausztráltól, az nagy hiba volt. Ott, Sydney-ben történt, hogy csonka csapatunk volt, a világranglistáról ketten szereztünk kvótát Fekete Attilával, de a tőrözőként kijutott Marsi Márkkal kiegészülve mégis lehetett csapatunk, dacára annak, hogy a csapatkvótát nem szereztük meg. Bejutottuk a nyolcba, ahol a franciák ellen a végén 31-36-os hátrányból fordítva 43-42-re már én vezettem, és csak két másodperc volt hátra. De Éric Srecki megszúrt, majd a hirtelen halálban kikaptam. Hatalmas szenzáció lett volna, ha mi jutunk az elődöntőbe, és ott a kubaiak ellen egész jó esélyünk lett volna.

– Az olimpiákról két ezüstje van, az első 1992-ből. Barcelonában a döntőben attól a németektől kaptak ki 8-4-re, akiket a selejtezőben 9-5-re legyőztek. Az elődöntőben simán, 9-3-ra megverték a címvédő franciákat. A Hegedűs, Kolczonay, Kovács, Kulcsár, Totola ötös fogat a két „öreggel” és a három fiatallal örült az ezüstnek, amire senki sem számított, vagy az elszalasztott nagy lehetőségnek tekintette?
– A döntőre a németek változtattak a felállásukon, túljártak az eszünkön, de pár nappal később már tiszta szívből örültünk annak, hogy másodikok lettünk. Ez valóban sokakat meglepett, mi azonban úgy mentünk ki Barcelonába, hogy hittünk az éremszerzésben. Azután, hogy a negyeddöntőben a kanadaiakkal 8-8-ra végeztünk, és az utolsó asszóra becserélt Kolczonay Ernő győzelmének köszönhetően jobb találataránnyal vertük meg őket, a franciák ellen már 7-1-re is vezettünk.

– Négy év múlva Atlantában a négy között bokaszalag-szakadást szenvedett, így állt fel a bronzmeccsre Imre Géza ellen, s veszített. Utána ilyen állapotban hősiesen vívott a hatodik helyen végzett csapatban, és nem is rosszul.
– A bronzmeccsre ki kellett állnom, elvégre hol haljon meg az ember, ha nem egy olimpián, éremért küzdve? Ami a csapatot illeti, az oroszok ellen is féllábon vívtam, de így is tartottak tőlem, mert akkor én vezettem a világranglistát.

– A 2004-es, athéni olimpián a Boczkó, Imre, Kovács, Kulcsár négyes a franciák mögött lett ezüstérmes. A döntőben utolsó kör előtt csak egytusos hátrányban voltak, de a vége 43-32-es vereség lett. Az eredményhirdetésnél szembetűnő volt nálunk a nagy szomorúság.
– Azzal azért tisztában voltunk, hogy nagyon erős francia csapattól kaptunk ki. A Jeannet testvérek roppant ruganyosak voltak, nem bírtunk velük. Szabó Bence szövetségi kapitány a döntőre Kulcsár Krisztiánt tette be befejezőembernek, ezt nem igazán beszéltük át, és nem is jött be a húzás. Persze, semmi garancia nincs arra, hogy ha én maradok az utolsó asszóra, akkor nyerünk. Korábban kérdezte, hogy ha visszamehetnénk az időben, mit változtatnék, ezt azért kipróbálnám.

– Az utolsó olimpiája, a pekingi, ahol a csapatunk ugyanebben az összeállításban ötödik lett, igencsak visszhangos lett. Kulcsár Győző szakági szövetségi kapitány kiégett társaságról beszélt, ön pedig nyílt levélben tényekkel cáfolt, s felszínre jöttek olyan dolgok, amelyek azt mutatták, hogy nem volt optimális a felkészülés. A négyszeres olimpiai bajnokkal, aki már négy éve nincs közöttünk, tisztázták a helyzetet?
– Nem igazán. Amikor én lettem a nőipárbajtőr-szakág vezetőedzője, megkértem Győzőt, hogy dolgozzunk együtt, hiszen három kerettagnak is ő volt az edzője. Erre ő nemet mondott, de azt is hozzátette, hogy nem miattam, hanem a magyar vívásban uralkodó légkör miatt nem kér a válogatott melletti munkából. Ezt talán vehetjük az ellentét egy sajátos lezárásának.

– Milyen volt a szakvezetői székben?
– A 2016-os olimpiára ki kellett volna jutnia a női csapatunknak. Akkor gyakran éreztem azt, hogy amit nappal felépítettem az éjjel összeomlott, sok sérülés, betegség hátráltatott bennünket, és a kvalifikáció végén elbuktunk. Szász Emese azonban megszerezte az egyéni kvótát, majd Rióban aranyérmes lett, és ehhez én is hozzátettem a magam részét… Arra kimondottan büszke vagyok, hogy amibe belekezdtem vezetőként vagy edzőként, ott mindig fel tudtam mutatni eredményt. Emese olimpiai bajnoki címe mellett a párbajtőrvívás összes területén sikerült maradandót alkotnom. Amikor a paralimpiai válogatott szövetségi kapitánya voltam, Londonban három ezüstöt és két bronzot szereztünk. Edzőként Veres Amarilla személyében már van egyéni paralimpiai bajnok tanítványom. Amikor az öttusázó Marosi Ádám Londonban olimpiai bronzérmes lett, majd Eb-t nyert, én voltam a vívóedzője, egy kanadai vívólánytanítványom, Sherraine Schalm pedig vb-ezüstérmes lett.

– Versenyzőként a két olimpiai ezüst mellett többek között két csapatvilágbajnoki aranyat és öt Eb-címet, kettőt egyéniben is összehozott. Milyen az összmérleg?
– Egyvalamit hiányolok, nem konkrétan az érmet, hanem szakmailag, hogy nem lettem egyéni világbajnok. Úgy gondolom, voltam annyira jó vívó, hogy egy egyéni vb-aranyat kellett volna nyernem, de csak két bronzot szereztem.

– Bevallom, azt hittem, azt mondja, hogy az egyik olimpiai ezüstje lehetne arany is…
– Nincsenek álmatlan éjszakáim amiatt, mert az olimpiai arany nem jött össze. Ha minden olimpikon, aki nem nyert, azon rágná magát, hogy miért nem, akkor nagyon sok lelki sérült ember lenne közöttünk. Én úgy fogtam fel a sportot, hogy ez valahol mégiscsak játék. Ha valaki tud játszani, akkor sokat nyer. A világversenyekről összeszedett tizenhét érmem viszonylag sok. Szóval talán elmondhatom, hogy összességében elég jól játszottam.

Borítókép: Kovács Iván büszke arra, hogy versenyzői pályafutása után amibe belekezdett vezetőként vagy edzőként, ott mindig fel tudott mutatni eredményt (Fotó: Mirkó István)