A kormánykoalíció nyerte meg Japánban a parlamenti választásokat
Az összesen 291 mandátum elég ahhoz, hogy a kormánykoalíció diktálja a törvényalkotás menetét.
Az összesen 291 mandátum elég ahhoz, hogy a kormánykoalíció diktálja a törvényalkotás menetét.

Horn Gyula 32,5 százalékos támogatottság mellett kapott abszolút többséget, az nem zavarta? – vetette fel a szocialista képviselőnek Orbán Viktor.

Az eddig elvégzett vizsgálat arra vall, hogy a gyilkosság potenciálisan az iszlamista szélsőségességhez köthető.

Az atomerőmű hűtése és a keletkező hulladék tárolása is biztonságosan megoldható lesz.

Simicskó István emlékeztetett rá, hogy a baloldal álproblémának nevezte az illegális bevándorlást.

Az államtitkár szerint az „Előre a múltba” név illene a baloldali pártra.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a baloldal nem tudta tartani a keresetek reálértékét, a mostani kormány viszont igen.

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta, hogy 2022 januárjában háromszor annyi lesz a minimálbér, mint Gyurcsány Ferenc kormányzása idején volt.

Kontrát Károly államtitkár leszögezte: Brenner Koloman állításával ellentétben a kormány mindig megjelent a bizottsági üléseken.

Nehogy megint eljöjjön a 133 nap, mert 134. is lesz…




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Családja szerint támadás érhette az eltűnt fiút.

Washingtonból érkezett elismerés Orbán Viktor békepolitikájának.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Sauron szeme ismét hazánkra fordult, figyelmeztet az energiajogász.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A miniszter reméli, hogy megegyezésre jutnak a „szakszikkal”.

According to Daniel Deak, PM Orban demonstrated that he is unmatched on Hungary’s political landscape.

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.