– Bődületes megszorítás a jövő évi költségvetés, ami megmutatja, hogy a kormány számára mi fontos és mi nem – hangoztatta napirend előtti felszólalásában Vajda Zoltán, miután végre sikerült bekapcsolnia a mikrofonját. Az MSZP képviselője szerint a büdzsében túlzottan optimisták az 5,2 százalékos inflációra vonatkozó várakozások, illetve az is, hogy a kormány uniós forrásokkal is számol.
– Ezek egyelőre a láthatáron sincsenek, mert a korrupciós veszélyt az unió még mindig erősnek látja – jelentette ki Vajda. Hangoztatta: a különadók egyértelműen drágítják az életet, a cégek ugyanis vagy nyíltan, vagy „csendben”, de a lakosságra hárítják majd ezeket a terheket. Szerinte a költségvetés célja valójában a NER-cégek extraprofitjának a megőrzése, miközben a kormány kevesebb forrást biztosít jövőre a jóléti kiadásokra, a szociális szférára, az egészségügyre, az oktatásra. Vajda Zoltán végül meglehetősen indulatosan azt kérte, hogy a neki válaszoló „kerülje az unalmas, semmitmondó propagandafordulatokat”. – Ne mondogasson nekem szitokszóként használt személyneveket, mint Soros, Gyurcsány meg Bokros, ha pedig majd az Európai Unióról beszél, akkor ezt hívja a nevén, és ne Brüsszelezzen – mondta.
– Tisztelt képviselő úr, nem nagyon láttam magát itt az elmúlt huszonnégy évben a parlamentben. Mindenesetre köszönöm a tanácsait, hogy egy kormánytag és egy államtitkár mit válaszoljon – reagált Tállai András. A miniszterhelyettes ezután, eleget téve a kérésnek, hogy ne legyen unalmas, azt kérdezte Vajdától: igazak-e azok a sajtóhírek, hogy meggyűlt a baja az európai uniós pénzek elszámolásával, illetve hogy olyan ajánlóívekkel próbált önkormányzati képviselő lenni, amelyeket nem létező személyek írták alá?
A költségvetéssel kapcsolatban Tállai közölte: az Európai Bizottság jövőre 4,1 százalékos inflációval számol Magyarországon, az IMF 6,4, az MNB pedig 4,2 százalékkal. Szerinte ezért nem az a lényeg, hogy most mennyi az infláció mértéke, hanem hogy annak el kell indulnia lefelé. Közölte továbbá, hogy reális az uniós forrásokkal számolni, amit legfeljebb politikai okokból azért tartanának vissza, mert „az Orbán-kormány és a Fidesz–KDNP merészelt újra kétharmaddal választást nyerni”.