Szerbia és Magyarország jó kapcsolatának az alapja a közös érdek
– Magyarország és egész Európa számára érdek az, hogy Szerbia mielőbb az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon – hangsúlyozta Kövér László.
– Magyarország és egész Európa számára érdek az, hogy Szerbia mielőbb az Európai Unió teljes jogú tagjává váljon – hangsúlyozta Kövér László.

A főpolgármester egy személyben hozott meg döntéseket, ezért nem sürgeti a Fővárosi Közgyűlés összehívását.

Az elfogadott jogszabály alapján megvásárolhatják műemléki bérleményüket a világörökségi helyszínen élők.

Az államtitkár szerint a baloldalnak mindegy, hogy külhoni vagy anyaországi magyarokról van szó, nem segítenek nekik.

Az államtitkár elmondta, a kormány 1700 milliárd forinttal többet szán az egészségügyre, mint a baloldal 2010 előtt.

Rétvári Bence emlékeztetett: a baloldal kamuvideókkal és álhírekkel igyekezett akadályozni a járvány elleni védekezést.

Gyurcsány Ferenc ismét a „haza szolgálatáról” elmélkedett napirend előtti felszólalásában.

Kuncze úgy látja, az ellenzék Kövér László miatt jobb híján különféle performanszokkal kénytelen felhívni magára a figyelmet.

Szándékosan hajtott át kétszer egy arab férfin a francia sofőr; egy amerikai transznemű kifogásolja, hogy nem kapott megfelelő támogatást a terhességéhez. Súlyosbodnak az illegális házfoglalások Franciaországban; Greta Thunberg nem beszélhet a norvég parl

A rendzavaró képviselőket más parlamentekben is megbüntetik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Családja szerint támadás érhette az eltűnt fiút.

Washingtonból érkezett elismerés Orbán Viktor békepolitikájának.

Megújult a toronysisak, folytatják a döbröközi templom felújítását.

Sauron szeme ismét hazánkra fordult, figyelmeztet az energiajogász.

Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A miniszter reméli, hogy megegyezésre jutnak a „szakszikkal”.

According to Daniel Deak, PM Orban demonstrated that he is unmatched on Hungary’s political landscape.

Matt Damonnak ez nagyon nem tetszik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.