Dömötör Csaba: A DK logóját cseréljék le gumilövedékre
– Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, talán egy év múlva – fenyegetett Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában.
– Magukat is el fogják vinni, nem is olyan soká, talán egy év múlva – fenyegetett Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában.

A tehetséges színész 140 éve, 1881 augusztusában látta meg a napvilágot, de csak 37 évig élhetett.

Az államtitkár elmondta, a kormány tárgyalt a balatoni partszakasz megmentéséért

A bajba jutott cégeknek nyújtott kormányzati támogatás alkalmas arra, hogy a járvány okozta gazdasági válságon is túljusson az ország.

Mi leszünk az első európai ország, amelyik képes arra, hogy mindenkit beoltson, aki kéri a vakcinát.

A nehéz helyzetbe került vállalkozásokat bértámogatással, hitelmoratóriummal, a járulékok elengedésével és adócsökkentéssel is támogatta a kormány.

Szerdán este az Országgyűlés Irodaházának Jobbik-helyiségéből fölszállt a fehér füst.

Az államtitkár elmondta, hogy eddig a lakosság 6,9-át oltottak be hazánkban, míg az unióban öt százalék alatt van ez a szám.

A KDNP frakcióvezetője szerint a kormány 2010 óta minden fontos kérdésben kikéri az emberek véleményét.

Dömötör Csaba államtitkár szerint a Jobbik bolsevikozik, miközben paktumot kötnek a posztkommunistákkal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy meglepő kijelentést osztott meg a kormányfő.

Marad a hideg, télies idő.

Álhírkampányt indított és természetesen lebukott a Tisza Párt.

Üzenetet kaptak azok a fiatalok, akik nem szeretnének elmenni szavazni.

Csehországnak követnie kell "a jó példákat, mint amilyen az Egyesült Államok, Magyarország vagy Lengyelország" – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök.

Közös nyilatkozatban figyelmeztetett az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot.

Újabb aljas támadást intéztek Magyarország ellen Brüsszelből.

„Nem szeretem, amikor a saját szurkolóim fütyülnek” – jegyezte meg a Vörösök csapatkapitánya.

A második félidőben tette fölényessé sikerét az FTC.

A békebeli Balaton és a Retyezát-hegység is feltűnik az elfeledett klasszikusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.