időjárás 23°C Mária 2022. augusztus 15.
logo
Az államfő beiktatási ünnepsége május 14-én lesz

Mától Novák Katalin a köztársasági elnök

Kincses Krisztina
2022.05.10. 05:45
Mától Novák Katalin a köztársasági elnök

Ma lép hivatalba Novák Katalin, Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke. Az istentisztelettel egybekötött hivatalos beiktatási ünnepség május 14-én, szombaton lesz. Áder János korábbi államfő két cikluson keresztül töltötte be a tisztséget, amivel kapcsolatban lapunknak elmondta, nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen a főbb vállalásait teljesítette.

A mai naptól hivatalosan is Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke.

Az Országgyűlés március 10-én, 137 igen szavazattal választotta meg hazánk rendszerváltás utáni nyolcadik államfőjét, 

eskütétele után pedig elsőként Áder János volt köztársasági elnök gratulációját fogadta. Az új államfő a Francia Becsületrend lovagkeresztjének és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének birtokosa, emellett számos magyar és külföldi szakmai és civil elismerésben részesült. Felsőfokon beszél angolul, franciául és németül, középszinten spanyolul.

A korábbi államfő, Áder János hétfőn hivatalosan is távozott tisztségéből. Megbízatása alatt mindvégig szilárdan küzdött a környezetvédelem ügyéért, de közben a társadalmi, szociá­lis és egészségügyi feszültségek mellett sem ment el szó nélkül.

Szociális érzékenységét jelzi, hogy a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítése érdekében feleségével együtt tavaly májusban létrehozta a Regőczi István Alapítványt.

Ők segíthetik munkáját

Az új államfő hétfőn a közösségi oldalán tudatta, hogy kik segítik majd munkáját hivatalba lépése után. Mint írta, 

feladata ellátásában elsősorban Ekler Gergely hivatalvezetőre és Schanda Tamás kabinetfőnökre támaszkodik majd.

Diplomáciai kérdésekben Altusz Kristóf, protokollfőnökként Manno István segíti a munkáját, a köztársasági elnöki kommunikációért Volf-Nagy Tünde felel majd. Főhadsegédként Kun Szabó István vezérőrnagyra, az alkotmányosság és a jog területén Módos Mátyásra számít. A Sándor-palota tervezésért és elemzésért felelős vezetőjeként Király András dolgozik majd. A gazdasági igazgatóságot Kreutzer Richárd, az elnöki titkárságot Vicze Katalin irányítja. Novák Katalin hozzátette, az új kollégák mellett természetesen számít a Sándor-palota korábbi munkatársainak tapasztalatára is.

Az új államfő azt is közölte, hogy 

az ünnepélyes beiktatási ünnepség szombaton, május 14-én lesz: a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd a Kossuth téren folytatódik. Délután Novák Katalin megnyitja a Sándor-palota kapuit.

Novák Katalin 2020-tól 2021-ig családokért felelős miniszter volt, előtte 2014-től 2020-ig család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, 2017 és 2021 között a Fidesz külügyekért is felelős alelnökeként, 2018-tól pedig országgyűlési képviselőként is működött. Hazánk új államfője húsz éve házasságban él, három gyermeket nevelnek. A politikus egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen, valamint a Szegedi Tudományegyetemen végezte, ösztöndíjjal Párizsban is tanult. Végzettsége szerint közgazdász, élt az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is. Pályáját a Martonyi János által vezetett Külügyminisztériumban kezdte 2001-ben. A gyermekekkel otthon töltött hat évet követően 2010 és 2012 között a külügyminiszter tanácsadója, 2012 és 2014 között pedig Balog Zoltán miniszter kabinetfőnöke volt az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

A magyar családokért

Novák Katalin köztársasági elnök korábban egyértelművé tette, hogy ahogy korábban, úgy 

a jövőben is a magyar gyermekek és családok sorsa marad a szívügye, köztársasági elnökként is értük dolgozik majd.

– Áder János következetesen képviselte a teremtett világ védelmét. Ez az ügy nekem is fontos: a második szakirányom a környezeti menedzsment volt. Ahhoz azonban, hogy legyen kinek megőrizni a Földet, szükség van a gyermekekre, a következő generációkra – fogalmazott. Korábbi családokért felelős miniszterként Novák Katalin a magyar családpolitika alakítója volt, így számos családtámogatási lehetőség ösztönzője, a Budapesti Demográfiai Csúcs kezdeményezője, a Stipendium Peregrinum ösztöndíj megálmodója. Több családpolitikai írás mellett szerkesztője az …Ami a miénk – ötven írás a családról című kötetnek. A most hivatalba lépett államfő hívő református, emellett magyarsága is alapvetően meghatározza identitását.

Novák Katalin nemrég úgy nyilatkozott, nem egyfajta bábuként tölti majd be az államfői tisztséget, tettekre készül, szuverén döntésekkel és aktív közéleti szerepvállalással.

Továbbra is aktívan

Áder János kétszer kitöltött ötéves ciklusát követően hétfőn búcsúzott az államfői tisztségtől. 2012. április végén a Fidesz–KDNP-frakciószövetség 262 ajánlásával lett államfőjelölt. Az Országgyűlés május 2-án az első fordulóban kétharmados támogatással, 262 szavazattal választotta meg köztársasági elnökké, majd 2017. május 8-án második ciklusának elnöki esküjét is letette az Országházban.

A volt államfő leköszönése apropóján lapunknak adott interjút, amelyben elmondta, nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen úgy véli, főbb vállalását teljesítette, de a hivatalából történő távozás után is aktívan szeretne tevékenykedni.

A Magyar Honvédség hétfőn katonai ceremónia kíséretében köszönt el Áder János volt köztársasági elnöktől, aki egyben a honvédség főparancsnoka is volt.

Borítókép: Áder János leköszönő köztársasági elnök gratulál Novák Katalin megválasztott köztársasági elnöknek az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. március 10-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.