A Pegasus-ügy, avagy a baloldal rettenetes vargabetűje
A jelek szerint egészen másról szól a történet, mint amiről a Soros-szervezetek beszélnek.
A jelek szerint egészen másról szól a történet, mint amiről a Soros-szervezetek beszélnek.

– A Brüsszel által indított kötelezettségszegési eljárással szemben az egyetlen eszköz az, ha a magyar nép foglal állást – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A NGO-k úgy kalkulálnak, hogy a Pegasus-ügy egészen jövő áprilisig, a parlamenti választásokig elhúzódik majd.

Mindez Pintér Sándor belügyminiszter Ungár Péternek adott válaszából derült ki.

A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár az About Hungary című blogján foglalta össze, hogy mik a problémák a Pegasus-üggyel.

A momentumos politikusnak egy uniós pénzek körüli botrányban merült fel a neve, ehelyett az állítólagos „kémüggyel” foglalkozik.

„Természeseten az Amnesty International útmutatója alapján” – írta közösségi oldalán a Pesti TV riportere.

Transzparens Újságírásért Alapítvány: Nincs bizonyíték arra, hogy a magyar kormány érintett az ügyben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy idős férfit már nem tudtak megmenteni a tűzoltók.

Párával, köddel és szitáló esővel telik a hét utolsó napja.

Hihetetlen, mi mindent ettek régen!

Különösen aggasztó a fiatalkorúak szempontjából, akik biológiailag és pszichológiailag még fejlődési szakaszban vannak.

Szijjártó Péter jelentette be a hírt.

Az orosz haderő drónokkal támadt az éjszaka.

Max Ferrari olasz politikai szakértő az Orbán–Trump-találkozó kapcsán azt mondta: a magyar miniszterelnök megmutatta, hogy világos elképzelésekkel, következetességgel, bátorsággal és akaraterővel még a kis nemzetek is kiérdemelhetik a tiszteletet.

A kormányfő Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tart sajtótájékoztatót hétfőn.

Harmincöt évnyi várakozást követően, a negyedik összecsapás végén ezúttal Conor Benn kezét emelte magasba a bíró.

Korábban még dicsérte a támadót a szövetségi kapitány, aki meghozta döntését az írek elleni kimaradókról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.