Kálomista Gábor producer jogerősen nyert a Fővárosi Ítélőtáblán Hann Endre ellen
Kálomista Gábor: Bebizonyosodott, hogy a konzervatív oldalnak is lehet hangja, s azt nem lehet elnyomni.
Kálomista Gábor: Bebizonyosodott, hogy a konzervatív oldalnak is lehet hangja, s azt nem lehet elnyomni.
Bonyolult a jogi procedúra, ezért sokáig kell még várni az ügy lezárására.
Simon Gábor a vád szerint még munkaügyi államtitkárként mintegy 270 millió forintot helyezett el egy grazi és egy svájci bankban.
„Ő nem az esetem” – zárta rövidre a kilencvenes évekig visszahúzódó gyanúsítgatást a politikus.
Az operatőr tízéves fiának magánélethez való joga felülírja a nyilvánosság tájékoztatására vonatkozó kötelezettséget.
Rendőri védelem jár a Hammerbande fejének, Lina Engelnek a perét tárgyaló bíráknak és ügyészeknek.
Parasztházból luxusvilla.
„Gucci”, azaz Johann Guntermann a Kalapácsbanda szellemi atyja, a banda vezetőjének vőlegénye 2019-től illegalitásban van.
A filmesek azt állítják, hogy szorongástól és a poszttraumás stressz tüneteitől szenvednek az eset óta.
Horvátország már elkülönítette az összeget a költségvetésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hamarosan válaszút elé állít a történelem – hívta fel a figyelmet a miniszter.
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek az Országház előtt.
Magyar Péter embere szerint a Vörös Hadsereg úgy ment át a hősökön, mint majonézes tej a kutyán.
A mostani lesz a harmadik békemenet az orosz-ukrán háború kitörése óta, ami még fontosabbá teszi a kiállást a kormány békepárti politikája mellett.
Akarnak maguk egyáltalán békét? – tette fel a kérdést a békecsúcsról szóló vita során a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.
A háttérben zajlanak a tárgyalások a budapesti békecsúcs előkészítésére – hívta fel a figyelmet Deák Dániel.
Az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón a budapesti békecsúcsról is beszélt.
Minden idők második legfiatalabb angol csapata szerepelt a BL-ben. Sokak számára bizonyára felejthetetlen marad az este.
On the anniversary of the 1956 Revolution, Prime Minister Viktor Orban emphasized the importance of unity and concord instead of war, encouraging Hungarians to join the Peace March.
Arne Slot játékosa kulcsszerepet játszott abban, hogy az angol bajnok megtörte rossz sorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.