Oroszország és Észak-Korea összefogása: szövetség, amelytől retteghet a világ
Oroszország és Észak-Korea kapcsolata látványosan megerősödött.
Oroszország és Észak-Korea kapcsolata látványosan megerősödött.

Július 1-jétől várják a turistákat.

Észak-Korea „több azonosítatlan ballisztikus rakétát” lőtt ki, ugyanazon a napon, amikor Dél-Korea és az Egyesült Államok megkezdte a Freedom Shield elnevezésű nagyszabású éves közös hadgyakorlatot.

A rakétát az észak-koreai főváros, Phenjan közeléből indították.

A feltehetően új fejlesztésű eszköz teljesítménye felülmúlta a korábbi észak-koreai rakétakísérletek mutatóit.

Moszkva számíthat Kim Dzsong Un támogatására.

Észak-Korea újabb, hulladékkal megrakott léggömböket küldött Dél-Koreába – tudatta csütörtökön a dél-koreai hadsereg.

Köszönettel visszautasította Észak-Korea az orosz segítséget az árvizek okozta károk enyhítésére.

Észak-Korea sikeresen hajtott végre több robbanófejjel ellátott rakéták teljesítményének ellenőrzésére irányuló tesztkilövést – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség csütörtökön.

Hajnalban még a repülőteret is le kellett zárni, a hatóságok figyelmeztették a lakosságot, ne nyúljanak a szállítmányokhoz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Autó és kisbusz ütközött.

Száraz és hideg időre kell számítani.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

Több mint ötven autó rohant egymásba a jeges úton.

Az Egyesült Államok elnöke és az ukrán elnök várhatóan vasárnap találkozik Floridában.

Egy férfi három különböző metróállomáson támadt áldozataira.

A klubvezetőknek kell eldönteniük, vajon a tavaszi menetelésben akár egyiküket is tudják-e nélkülözni.

Az Európai Unió eddigi legnagyobb logisztikai művelete keretében egy teljes hőerőmű érkezett Ukrajnába.

Fejezetek a mezszponzorok és a külföldi futballklubok kapcsolatából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.