Hat polgármesterjelölt indul vasárnap Banán
Nem kizárt, hogy az ellenzéki pártok összefogása mögött nem pusztán az a szándék húzódott meg, hogy egy jelölt álljon szembe a kormánypártokkal.
Már több éve lehetne harmadik hídja Szegednek, azonban a polgármester az uszodát választotta helyette – nyilatkozta Lauer István független képviselő- és polgármesterjelölt.
A miniszter elmondta, hogy a projekt keretében visszaépítik a korábbi vasútállomás század eleji épületét, amely elé autóbusz fordulót és parkolókat létesítenek, továbbá fejlesztik a környező közutakat.
A csömöri fideszes polgármesterjelölt az ellenzéki média célkeresztjébe került, miután bejelentette, hogy a jelenlegi, civilnek mondott, ám valójában balliberális faluvezetés ellen indulna a választáson.
Jelentős változást hoz majd a tram-train elkészülte – a tervek szerint 2021 szeptemberére – amely félórás villamosúttal összeköti Hódmezővásárhely és Szeged belvárosát – közölte a polgármesterjelölt.
Megöltek egy polgármesterjelöltet, öt másik emberrel együtt Kolumbia délnyugati részén, a politikai gyilkosságot a kormány hétfői közleménye szerint az egykori FARC gerillaszervezet ismét fegyvert fogó tagjai követhették el.
Vári Attilának biztos jövőképe van Péccsel és azzal kapcsolatban, hogy a baranyai megyeszékhelynek milyen szerepe legyen a régióban – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Megköszönve támogatói bizalmát, Vári Attila azt mondta, ők is ahhoz a csapathoz akarnak tartozni, amely Pécs jövőjét építi és amelynek segítségével a megyeszékhely betöltheti méltó, vezető szerepét a régióban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nemzetközi kortárs művészet meghatározó jelentőségű alakjának műveiből nyílt kiállítás a Szépművészetiben.
Az Országgyűlés alelnöke a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy politikailag turbulens esztendőn vagyunk túl.
A magyar szélsőt foglalkoztató St. Gallen eddig nem remekelt a harmadik számú kupasorozatban.
Hiába egyetlen érvényes pályázatot nyújtotta be, nem erősítették meg a pozícióját.
Advent jámbor lelkisége és Jézus-várása a népéletben is megjelent.
A vállalkozások jellemzően kevesebb díjkedvezményt kapnak, mint a lakossági ügyfelek.
Magyar Péter, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egyaránt elhiszi magáról, hogy képes lenne hazánkat a mai irgalmatlan nehéz körülmények között elvezetni egy boldogabb jövő felé.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.