Klopp megbűnhődött, megsérült a Liverpool meccsén + videó
A Liverpool vezetőedzője természetesen nem állt be játszani, a partvonal mellett mégis sérülést szedett össze.
A Liverpool vezetőedzője természetesen nem állt be játszani, a partvonal mellett mégis sérülést szedett össze.

A Manchester United csúnya vereségekbe futott bele olyan csapatok ellen, amelyek ideje már elvileg leáldozóban van.

Bár Aubameyang korábban beszólt neki, Arteta nem adta vissza a „kölcsönt” a Chelsea és az Arsenal derbije előtt.

A Vörösök zsinórban harmadik tétmeccsüket nyerték meg a manchesteriek ellen.

Antonio Conte szerint a Tuchellel való összetűzését nem kell komolyan venni.

Sterling átigazolásáról már megegyezett a két klub, hamarosan Aké esetében is megtörténhet ugyanez.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kereséshez többtucatnyian csatlakoztak, autóval, gyalog indultak a lehetséges helyszínekre.

Kiskunfélegyháza központjában, a Móra téren épülhet fel a város első McDonald’s-étterme.

A Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án – mutatott rá Orbán Balázs.

A Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek Budapesten.

Brüsszel adóemelést, a családi adókedvezmények szűkítését és a rezsicsökkentés megszüntetését követeli Magyarországtól.

„Számunkra Magyarország az első. Nem Ukrajna”.

Putyin kijelentette, hogy a nagycsaládos életformának kellene az orosz társadalom természetes normájává válnia.

Szappanos Péter több védéssel járult hozzá a pontszerzéshez.

The survey conducted by the Nezopont Institute found that 28 percent of Hungarian adults followed the Hungarian Prime Minister’s speech.

Az ügyet zárt ajtók mögött tárgyalja a legfelsőbb bíróság.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.