Könnyedén hintett egy ötöst, BL-induló helyre ugrott a United
A Vörös Ördögök 16 meccs óta veretlenek a Premier League-ben és már a BL-szereplést érő negyedik helyen állnak.
A Vörös Ördögök 16 meccs óta veretlenek a Premier League-ben és már a BL-szereplést érő negyedik helyen állnak.

Csinálhat-e egy fecske nyarat? A januárban igazolt játékos elképesztő számokat produkál Angliában.

Ez a vereség megmutatta, hogy még messze nem késztermék a Chelsea – mondta a vezetőedző.

A díszsorfalat elfogadjuk mint szép gesztust. De semmi több. Futballmeccset akarunk játszani, nem ünnepelni.

A városban keddtől ismét szigorították az elmúlt hetekben már lazított járványellenes intézkedéseket.
A polgármester szerint a város már így is túl sok embert vesztett a koronavírus-járványban.

Számos korábbi játékos, edző és a Liverpoolhoz kötődő személy gratulált a Vörösök bajnoki címéhez.

Ehhez az kellett, hogy csütörtök este ne nyerjen a Manchester City a Chelsea ellen.

Hatalmas fölényben játszott a Liverpool a Crystal Palace ellen. Egy elképesztő statisztika a bizonyítéka.

Kiderült, hogy még sincsenek gödörben a Vörösök, mert szerda este 4-0-ra lelépték a Crystal Palace-t.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.

A kormány új beruházási programját ismerteti a T. Házban Bud János pénzügyminiszter, aki leszögezi: az állam jövedelmeit nem adóemeléssel, hanem a termelés fokozásával akarják növelni.

Baróti Lajos pályafutása itthon páratlan, négy világbajnokságon is irányította a válogatottat

A természettudomány nem csak képletek és laborok világa: ott van a karácsonyi fények színeiben, az időjárás szeszélyeiben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.