Másállapot
Továbbra sem bír magával a szereptévesztésben lévő David Pressman.
Továbbra sem bír magával a szereptévesztésben lévő David Pressman.


Az Egyesült Államok budapesti nagykövete újfent tárgyalt a Bírói Tanács bíráival.

A budapesti amerikai nagykövet az angol hírügynökség által feltett érzékeny kérdésekre is jelentős késéssel reagált.

A nagykövet nem szólt nekünk, hogy a NATO háborúban áll Oroszországgal, vagyis már kitört a harmadik világháború.

A budapesti amerikai nagykövet a Csabai kolbászfesztiválon járt.

A Fidesz kommunikációs igazgatója az amerikai nagykövet kijelentéseiről, a magyarországi terrorkészültségről és a magyar-kínai kapcsolatokról is beszélt.

Felhívom a nagykövet figyelmét, hogy nem az Egyesült Államok valamelyik gyarmatán van, hanem egy büszke és szuverén országban. Vagy megpróbál ennek megfelelően viselkedni, vagy eltakarodik innen a francba.

Viktor Orban will not obey, reports sent to Washington said as early as 2009.

Washingtonba már 2009-ben jelentették, Orbán Viktor nem lesz engedelmes.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.