Azt gondolja, hogy csak szőr a bajusz?
Csákós, pörge, nyalka, vastag, bige, kaczkiás, kacskaringós, kanász, csurgóra álló, harcsa, torzonborz, macska. Nemsokára kezdődik a Kunsági bajuszfesztivál.
Csákós, pörge, nyalka, vastag, bige, kaczkiás, kacskaringós, kanász, csurgóra álló, harcsa, torzonborz, macska. Nemsokára kezdődik a Kunsági bajuszfesztivál.
„Ti vagytok a magyar jövő!” – Lélekemelő, hangulatos és kulturált volt az első Őrzöm a lángot tábor Püspökhatvanban. Beszámolónkból egyéb is kiderül.
Idén ismét megrendezik a barokk esküvőt Győrben, az augusztus 6. és 8. között zajló programsorozat csúcspontja, az esküvői ceremónia szombaton lesz.
A DK politikusai azért akarnak „sokakat” irányításuk alá vonni, hogy minél több embertől vehessenek el minél több pénzt.
Mediterrán hangulatú tánceposz-trilógiájának harmadik darabját adja elő a Hervé Koubi társulat július 16-án a Margitszigeten.
Zenés, táncos népviselet-bemutatóval és a Hazai tánckörkép című előadással várja a közönséget a Muharay Népművészeti Szövetség július 17-én a Millenáris parkban és a Nemzeti Táncszínházban.
Az érdeklődők láthatnak a költő és Róma kapcsolatát bemutató filmet, részt vehetnek városi sétán és Pilinszky életművéhez kapcsolódó koncerteken is.
Vígjátékok, filmdrámák, természetfilmek; magyar és nemzetközi alkotások. Több mint egy hónapon keresztül mozizhatunk szabadtéren a Klebelsberg Kultúrkúria kertjében is.
Újra együtt a Kárpát-medence ifjúsága Sátoraljaújhelyen a megújult Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban.
A zene varázslatával keltik életre városunk tizenkét legszebb szabadtéri helyszínét, történelmi tereit augusztus végéig. Az idei évadban közel 350 ingyenes koncerttel készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fővárosi Közgyűlés képviselője szerint a Budapesti Digitális Polgári Kör egyik legfontosabb feladata, hogy a csoporton keresztül mindenki képviselete megvalósulhasson.
A finnek óriási meglepezésre kiütötték az egyik nagy esélyes csapatot, a szerbeket. Csakhogy már nem játszhatnak Finnországban, hiába voltak ők az egyik társrendezők.
Az egymást követő titokzatos halálesetek erősen foglalkoztatják az orosz közvéleményt.
Francois Bayrou – aki mindössze kilenc hónapja lépett hivatalba – köteles benyújtani kisebbségi kormánya lemondását, miután elvesztette a hétfői bizalmi szavazást.
Az uniós számvevők egyszerűbb és célravezetőbb költségvetési rugalmasságot szorgalmaznak.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Magyar Péterék nem ítélték el szimpatizánsaik fenyegetőzését és erőszakos fellépését.
A Liga Szakszervezetek vezetője szerint a háromkulcsos adórendszer tönkretenné az elmúlt évek béremeléseit.
Roberto Martínez és Bruno Fernandes szerint egy győzelemmel Budapesten nagyon közel kerülnének a világbajnoksághoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.