Zsonglőrök, akrobaták és gyorsöltözők a porondon
Az új műsorban fellép mások mellett a Porond Ifjú Csillaga díjas, Guinness-rekorder Richter Kevin és csoportja az új deszkaszámával.
Az új műsorban fellép mások mellett a Porond Ifjú Csillaga díjas, Guinness-rekorder Richter Kevin és csoportja az új deszkaszámával.
Mi, magyarok a világ egyik olyan, ha nem az első helyen lévő nemzete vagyunk, akik a legtöbb hőst adtuk történelmünk során – mondta Köő Artúr történész.
Országos képzési és foglalkoztatási program indul a közművelődésben. A kormány 5,5 milliárd forintot szán a programra.
112 sérülékenységtől szabadult meg a rendszer. A javítások automatikusan települnek a számítógépekre.
A hazai szakemberek a vírushelyzetre való tekintettel online workshopok keretein belül fejlesztik a résztvevőket.
A program célja a munkavállalók megtartása, illetve a létszám növelése – mondta Szijjártó Péter.
A program a jövőről történő gondolkodásról, a kutatásról és az egyetemekkel való együttműködésről is szól – mondta Kövér László.
A tavalyhoz képest megduplázódott a beadott pályázatok száma, ezúttal 404-en nyújtottak be kérelmet.
A családokért felelős tárca nélküli miniszterjelölt azt mondta, hogy egy második családvédelmi akcióterv folytatását is tervezik.
Nem csak védi az internetezőt az újítás, hanem a túl nagy méretű, erőforrást zabáló hirdetéseket lövi ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Éppen most nevezték ki, a bemutatkozó sajtótájékoztatón esett össze a miniszter.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Éppen most nevezték ki, a bemutatkozó sajtótájékoztatón esett össze a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.