Folyamatosak az agrárberuházások
A könnyítéseknek köszönhetően eddig összesen 1980 agrár-élelmiszeripari beruházást sikerült megmenteni.
A könnyítéseknek köszönhetően eddig összesen 1980 agrár-élelmiszeripari beruházást sikerült megmenteni.
Nem okoz működési zavart a hazai cégeknél, intézményeknél az otthoni munkavégzésre való átállás, a feladatok ellátásában nincs fennakadás.
Többek között a generációváltást támogató rendszerek kiépítésére is igényelhetnek támogatást egy hamarosan megnyíló pályázatból a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások.
Sziszifuszi munkával próbálják orvosolni az unitárius egyház lelkészei azokat a károkat, amelyeket a globalizált világ ejt a fiatalságon. Hatalmas lelkesedésre, ötletes megoldásokra és vonzó programokra van szükség.
Több nemzet katonái, lovas huszárok, gyalogság, tüzérek csapnak össze az ország egyik legnagyobb létszámú hadijátékán, amellyel az 1849-es csatára emlékeznek Szolnokon szombaton – közölte a Tisza-parti város vezetője az eseményről szóló szerdai sajtótájék
A helyi, a nemzeti és a nemzetközi kultúra is szerepet kap az idei Debreceni Tavaszi Fesztiválon, amelyet március 22. és 31. között rendeznek meg – mondta el Puskás István, a város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere a rendezvénysorozatot beharang
Ha nincs Trianon, akkor Csángóföld lehet, hogy olyan helyzetben lenne, mint most Erdély Magyarországhoz mérve – mondta Petrás Mária Prima Primissima- és Magyar Örökség-díjas népdalénekes, keramikus.
A vetélkedősorozatot a hazafias és honvédelmi nevelés intézkedéseit összefoglaló, Szemere Miklósról elnevezett program részeként szervezik – mondta el Simicskó István.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.