A szuperszámítógép lényegében a Real Madridról is lemondott
Az Opta elemzése szerint egyedül az Inter–Bayern München visszavágó nyílt a BL negyeddöntőjében.
Az Opta elemzése szerint egyedül az Inter–Bayern München visszavágó nyílt a BL negyeddöntőjében.

Több tízezer szurkoló fogja buzdítania a sárga-feketéket, de így is nehéz lesz ledolgozniuk a hátrányukat a katalán sztárcsapat ellen.

Ritkán látható olyan őszintén emberinek a brit trónörökös, mint a PSG–Aston Villa mérkőzés alatt.

Angliában biztosra veszik, hogy Vilmos herceg, az Aston Villa nagy szurkolója ott lesz a lelátón.

Megszorítani sem tudta a PSG az OTP Bank-Pick Szegedet.

Ellenálhatatlan játékkal jutottak a nyolc közé a BL-ben a Tisza-partiak

A naptári évben eddig még nem nyert BL-meccset a magyar csapat.

Az egygólos hazai vereség után bravúr kell a legjobb nyolc közé jutáshoz.

Kemény párharc vár a Szegedre a nyolc közé jutásért.

A Paris Saint-Germain korábbi alapembere, Adrien Rabiot és édesanyja került a szurkolók célkeresztjébe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.