Győzelmi napi bejelentésre vár a világ
Egyes teóriák szerint a háború befejezéséről vagy annak kiterjedéséről is beszélhet ma Putyin.
Egyes teóriák szerint a háború befejezéséről vagy annak kiterjedéséről is beszélhet ma Putyin.

Brüsszel és Putyin egymást szankcionálja, nagy a verseny, hogy ki fagy meg előbb és ki hal éhen.

A szakember szerint éppen Putyinék járnának jól az energiahordozó embargójával.

Az elmúlt hónapot meghatározta az orosz–ukrán háború és annak regionális és globális hatásai.

Amennyiben Putyin kémiai, biológiai vagy nukleáris fegyvert vet be.

Az Európai Uniónak egy hónapra elegendő gabonatartaléka van.

Szergej Beszedát, az FSZB külföldi hírszerzési ágának vezetőjét nyugati információk szerint egy moszkvai börtönbe szállították.

Alekszandr Dugin orosz nacionalista konzervatív filozófus már nyolc évvel ezelőtt megjósolta, sőt szorgalmazta azt, ami ma Ukrajnában történik.

Szenes Zoltán: A tárgyalások sikerén múlik, milyen hosszú lesz a háború.

Vizsgálatok jönnek az Ukrajnában elkövetett „erőszak, háborús bűnök és emberiesség elleni bűnök” ügyében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Novemberben több tízezer forinttal több jár az időseknek.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

„Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció” – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott tárgyalása után.

A világ vezető médiumai is kiemelten foglalkoztak az Orbán–Trump-találkozóval.

Műtétre váró, sérült futballistája gólja nem volt elég a Nyíregyháza győzelméhez.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előterében látható időszaki kiállítás idézi meg Edith Bruck írónő életét és munkásságát. A tiszakarádi születésű, Olaszországban élő holokauszttúlélő művész története a szenvedésből születő emberség és a megbocsátás erejéről szól – arról, hogyan lehet a múlt fájdalmát a remény nyelvére fordítani.

Németországban a Liverpoolt ért kritikában a szánalmas jelzőt használták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.