Rágalmazásért marasztalta el a bíróság Márki-Zay Pétert
Állításai alkalmasak voltak a hódmezővásárhelyi igazgató társadalmi megítélésének kedvezőtlen befolyásolására.
Állításai alkalmasak voltak a hódmezővásárhelyi igazgató társadalmi megítélésének kedvezőtlen befolyásolására.

Márki-Zay Pétert másodszor ítélte el bíróság, amire ő azzal reagált, hogy megtámadta a bírót.

A színész nyáron még azt közölte, hogy az eljárással a nevét szeretné tisztázni.

Rágalmazás miatt vádlottként kell bíróság elé állnia novemberben Dódity Gabriella kispesti képviselőnek.

Lackner rágalmazási pert indított egy lapunknak is nyilatkozó építési vállalkozó ellen.

Kásler Miklós mondatai egyértelműek, amelyeket csak az tud félremagyarázni, akinek ez a szándéka.
A New York állam legfelsőbb bíróságán benyújtott perkereset szerint a lap tudatosan hamis állításokat közölt a 2016-os elnökválasztási kampány idején történt orosz beavatkozással kapcsolatban.
Sikertelen volt a tegnapi békéltető tárgyalás a korábban hírbe hozott volt válogatott vízilabdázók és az őket a beadvány szerint megrágalmazó ügyvéd, illetve két sajtóban dolgozó személy között.

A Hernádi Zsoltra, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójára kiszabott verdikt igen kellemetlen zárása az óévnek, és rossz fényt vet Zágrábra a horvát elnökválasztás két fordulója között.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak Vízváron.

Egy ember meghalt, többen megsérültek.

A Vas vármegyei főispán a parlamentbe készül.

Érkezik a köd és az ónos eső.

A belga miniszterelnök nyilvánosan tette helyre a lap munkatársát.

Az orosz elnök készen áll a megbeszélésekre a francia elnökkel.

Közzétették a jelentést a 2023. október 7-én történtekről.

A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké húsz százalékkal csökkent.

Ezekre a szabályokra érdemes figyelniük a vállalatvezetőknek.

A magyar ökölvívás legendája és ellenfele is egyszer-egyszer földre került a Papp László Budapest Sportarénában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.