Novák Katalin a fáraók nyomában + videó
A köztársasági elnök az egyiptomi látogatása során magyar régészeti ásatást tekintett meg.
A köztársasági elnök az egyiptomi látogatása során magyar régészeti ásatást tekintett meg.

A történészek szerint az etruszkok már Kr. e. 900-tól kezdve építették civilizációjukat a mai Olaszország területének egy részén.

Izgalmas időutazás várja az érdeklődőket a Budai Várban.

Ókori romok hevernek szanaszét Görögország-szerte.

Elsősorban belső-ázsiai kutatásairól és régészeti felfedezéseiről ismert.

A szobrok között istenségek, uralkodók, valamint fiatal katonák is vannak.

Találtak tűzhelyeket, élelmiszertároló edényeket, sírhelymaradványokat és mintegy hétszáz érmét is.

A kutatók 2019 óta szakadatlanul dolgoztak a teljes étkezde feltárásán.

Libor Csilla munkájáról Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeum külső raktárában beszélgettünk.

„Rendkívüli felfedezésről van szó, amelyről az egész világ beszélni fog” – hangoztatta a miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.