Egy öreg görögkeleti kápolna mellett, ókori oszlopsor maradványai mögött, térdig érő kőfalak között nevetett rám a fűből, gazból, part menti homokból kikandikáló töredezett mozaikpadló. Fehér alapon fekete-sárga meanderek vettek körül ugyancsak kétszínű képtükröket, melyekben bizonyára változatos ábrák voltak egykor. Ha széttúrtam a homokot, előkerült még néhány részlet, de az is egyértelművé vált, az ősi mozaikból kevés maradt meg. Nagyobb gyomirtás sem hozott komolyabb eredményt. A feltételezhető kiterjedés – a kőfalmaradványok által határolt terem – távolabbi pontjain végzett hevenyészett ásatásaim nem vezettek sehova. Csak követ, homokot, gyökereket, gyíkokat, randa nagy százlábúakat és más bogarakat rejtett a föld, bárhol is kapargattam meg. Itt-ott kezembe akadt egy-egy fekete vagy fehér kavics, jelezve, hogy igen, jól sejtem, annak idején erre is volt folytatása a mozaikpadlónak, de ma már nincs itt keresnivalója a botcsinálta régésznek.

Ilyen a görögországi nyaralás a Pelion-félszigeten
Hogy mi tette tönkre a régi padlóképet, hogy mekkora szerepe volt pusztulásában a helyi kecske- és szamárpopulációnak, mivel járult hozzá az enyészethez a régi halászkikötő lassú élete, mennyit rombolt a múltból a hellén napfényt kereső turistahad évtizedek óta tartó áradata, s végül mennyit vett el belőle a mulandóság megragadhatatlan misztikuma, azt ma már nehéz szétszálazni. Gyanítom, a rombolás nagyját a hozzám hasonló, csodát kereső kirándulók okozhatták. Annak ellenére, hogy kevesen napoznak ezen a partrészen. Én is csak azért keveredtem ide, mert tudtam, hogy itt majd megcsodálhatom a mozaikmaradványt.
Szóval valahol jogos feleségem archeológiai teljesítményemmel szemben tanúsított közönye. Nem is én találtam a padlatot. Szerepel a bédekkerben, megtekinthető a Google Maps fényképarchívumában. Ott akadtam rá.
A nyáron a Pelion-félszigeten üdültünk: Görögország közepe táján, az Olimposztól délre, a Thermopülai-szorostól északra. Olyan vidék ez, mint nálunk a Káli-medence. Külföldivel alig találkozhatni, viszont az athéni polgárság elitje, a görög értelmiség egy része nyaralót tart itt. Úgy is néz ki a környék: romos, elhagyott parasztviskók mellett villává épített udvarházak, közöttük az itt maradt bennszülöttek félig ipari, félig mezőgazdasági otthonai, s persze végestelen-végig a partokon és a hegyek oldalában szállodák, panziók, vendéglők várják azokat, akiknek nem jutott saját víkendház.